Kiállítással ünnepelték a jubileumot |
Írta: Bácskay Gergely | |||||
2015. szeptember 10. | |||||
Ünnepi kiállítás nyílt a Vörösmarty Mihály Művelődési Házban abból az alkalomból, hogy idén 90 éve alakult meg a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör. A tárlaton 11 bélyeggyűjtő 50 keretoldalon mutatja be a bélyeggyűjtés szépségeit. A kiállítás szeptember 12-ig minden nap 10 és 18 óra között várja a látogatókat. A tárlatnyitón Szabó Mátyás, a Székesfehérvári Bélyeggyűjtő Kör elnöke elmondta, a kiegyezés után, 1871. május 1-jén jelent meg az első igazi magyar bélyeg. Az első hazai bélyeggyűjtő kör 1884-ben alakult, Fehérváron pedig 1925 őszén szerveződtek egyesületbe a bélyeggyűjtők. A Székesfehérvári Bélyeggyűjtő Kör 90 éve ad otthont annak a gyűjtőszenvedélynek, amely túlélte a háborúkat és ma is aktív részese a város kulturális életének. Szabó Mátyás kiemelte, hogy a jubileumra kiadványt is megjelentettek Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával az egyesület életéről és a székesfehérvári bélyeggyűjtés történetéről. Köszöntőjében Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere kiemelte, hogy ezek a „néhány négyzetcentiméteres színes papírdarabok” elsősorban kulturális értelemben képviselnek komoly értéket. „Székesfehérvárnak és minden embernek szüksége van arra, hogy ezeket a kulturális kincseket megőrizzük a jövő számára és gyarapítsuk is.” – fogalmazott Székesfehérvár alpolgármestere, aki hozzátette, hogy manapság kevesebb bélyeg jelenik meg, de ez a fajta igényesség fennmarad a jövőben is. Róth Péter alpolgármester boldog születésnapot kívánt a Székesfehérvári Bélyeggyűjtő Körnek és emléklapot nyújtott át Szabó Mátyás elnöknek a város önkormányzata nevében. A tárlatnyitón jelen volt Tóth Csaba Kornél, a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének elnöke is, aki hangsúlyozta, hogy a Székesfehérvári Bélyeggyűjtő Kör példamutató tevékenységével nagyban hozzájárul a bélyeggyűjtés népszerűsítéséhez. A tárlat, amelyen 11 bélyeggyűjtő 50 keretoldala látható, szeptember 12-ig várja a látogatókat.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |