Megéri gyűjtögető életmódot folytatni! |
Írta: Zsellér Mónika | |||||
2015. szeptember 23. | |||||
Tavaly hirdetette meg először partnerintézményei között a Depónia Nonprofit Kft. a folyamatos szelektív hulladékgyűjtési akciót. Kedden délelőtt került sor a II. verseny eredményhirdetésére. Steigerwald Tibor, a Depónia Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Juhász László környezetvédelmi tanácsnok sajtótájékoztatón ismertették a nyertesek nevét. A három dobogós helyezett mellett különdíjast is köszönthettek. Az egy főre jutó legtöbb hulladékot a tavalyi tanév második felében a Felsővárosi Óvoda gyűjtötte.
A tavalyi tanév már a folyamatos szelektív hulladékgyűjtés jegyében telt a Depónia Nonprofit Kft. partnerintézményei számára. A székesfehérvári bölcsődéknek, óvodáknak, általános- és középiskoláknak külön nevezésre nem volt szükségük, az élő partneri szerződés automatikus részvételt jelentett a versenyben. A 2014/2015-ös tanév második versenyének díjátadójára sajtótájékoztatón került sor kedden délelőtt a Hiemer-házban.Steigerwald Tibor, a Depónia Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója ésJuhász László környezetvédelmi tanácsnok ismertették a nyertesek nevét és díjjal jutalmazták a kimagasló eredményeket.
Juhász László környezetvédelmi tanácsnok a díjátadó sajtótájékoztatón Székesfehérvár Önkormányzata nevében köszönetét fejezte ki az intézményeknek, a családoknak és a szervezésért a Depónia Kft-nek. Mint mondta: a Közgyűlés az elmúlt években számos olyan döntést hozott, amely megerősítette a céget. Ezenkívül a város sokat tesz a környezettudatos nevelésért, a szemléletformálásért. Ebbe illeszkedik többek között a szeptember 22-én, kedden megrendezésre kerülő Autómentes Nap, és a fás szárú növények védelmét szolgáló, a kivágást és a gallyazást szabályozó, idén júniusban elfogadott rendelet is. Az elmúlt években jelentősen növekedett Székesfehérváron a zöldfelületek aránya, a Városgondnokság pedig minden tavasszal meghirdeti kedvezményes virágvásárát a lakosság, a lakóközösségek számára. - tette hozzá Juhász László.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |