Hiteles tájékoztatás a HPV elleni oltásról |
Írta: Csordás Csilla | |||||
2018. március 12. | |||||
Idén ötszáz, a 12. életévüket betöltött, állandó székesfehérvári lakcímmel rendelkező fiúgyermeket érint a HPV elleni védőoltás felvétele. Az oltássorozat a megyeszékhely önkormányzata támogatásának köszönhetően 2016 óta ingyenes az érintett korosztálynak. A szülők az iskolai védőnőkön keresztül kapják kézhez az oltás felvételéről szóló nyilatkozatot ebben a hónapban.
Székesfehérvár Önkormányzata az egészségmegőrző programok támogatását kiemelt feladatként kezelve, a Humán Papillómavírus (HPV) által okozott méhnyakrák és nemi szervi szemölcs megelőzése érdekében 2008-ban megkezdett prevenciós programján keresztül az országban elsők között biztosította a 12. életévüket betöltött, a városban állandó lakóhellyel rendelkező leánygyermekek részére az ingyenesen igénybe vehető HPV elleni védőoltást. Amióta ezt az állam biztosítja, azóta a 12 éves fehérvári fiúgyermekek kapják meg térítésmentesen az oltássorozatot a város támogatásának köszönhetően. Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok a helyszínen elmondta, az elmúlt két év során a megszólított családok több mint 70 százaléka döntött úgy, hogy gyermekeik egészsége érdekében élnek ezzel a lehetőséggel. „Szeretnénk minél több szülőt, pedagógust elérni, hogy hiteles és pontos tájékoztatást kapjanak a védőoltásról. Amikor születik egy Nobel-díjas találmány, amely bizonyítottan hasznos, valamint az állam és az önkormányzat segítségével a 12 éves korosztály ingyenesen hozzájut, nagy kár lenne, ha nem használnák ezt ki a gyerekek egészsége érdekében. A város elkötelezett a prevenciós, egészségmegőrző programok támogatásában.” A tanácsnok arra kérte a szülőket, lehetőleg minél nagyobb számban vegyenek részt az ingyenes programban. A védőoltásról nagyon sok fals információ terjed, azért is fontos, hogy minél többen hiteles forrásból tájékozódjanak, mondta Dr. Fábián Károly onkológus-urológus főorvos. Előadásában hangsúlyozta, a fiúkat azért fontos beoltani, mert a HPV náluk is okozhat gyulladást, elváltozást és daganatos megbetegedést egyaránt, ezen kívül átadószerepet játszanak. A vírus nagyon elterjedt, a világ lakosságának 80%-a életében legalább egyszer átesett HPV fertőzésen. A 9 komponensű oltóanyag, amely két részből áll, 95 százalékos védettséget ad. Az idén a 12. életévét betöltött székesfehérvári állandó lakóhellyel rendelkező fiúgyermekek száma 500 fő. A családok márciusban fogják kézhez kapni az önkormányzat tájékoztatását, amely alapján az igényléseket benyújthatják az ingyenes HPV elleni oltás felvételére.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |