Alapkőletétel a BCE új székesfehérvári épületénél |
Írta: Fraller Ildikó | |||||
2018. március 12. | |||||
Ünnepélyes alapkőletételre került sor a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusa új épületénél, majd időkapszulát helyeztek el az alapkőnél.
Már elkezdődött az új tudásközpont kialakítása a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán: a több mint 100 éves egykori huszárlaktanya felújításával és infrastrukturális fejlesztésével közel 900 fő számára tudnak képzéseket kínálni nemzetközi színvonalú környezetben. Előadó- és oktatótermek, konferenciatermek, könyvtár és számítógépes terem jön létre a campuson a 1,5 milliárd forintot meghaladó beruházással többek között. A fejlesztés az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Felsőoktatási infrastruktúra fejlesztése felhívásának keretében indult, a campus épületének felújítási programja a város fejlesztésének szerves részét képezi. A nőket, majd a diákokat külön köszöntötte dr. Cser-Palkovics András polgármester, kifejezve, hogy az itt tanuló hallgatók hitelesítik mindazt a törekvést, ami megvalósult, és értük történik az éppen folyó beruházás is. Szól a fejlesztés a Corvinusról, a nagy múltú épület megmentéséről, parkosításról, szól majd egy új multifunkcionális csarnok és több száz, a diákokat szolgáló lakások megépítéséről: „Szól az ő jelenükről, az ő jövőjükről, amely egyben ennek a régiónak, a városnak és az egyetemnek a jövőjét is jelentheti. Ez igaz Budapestre és igaz Székesfehérvárra is.” A polgármester két, a héthez kötődő eseményre hívta fel az ünnepség résztvevőinek a figyelmét: az egyik az Arconic-Köfém Kft. egy 35 milliárd forint értékű beruházásához kapcsolódó alapkőletétel, a másik pedig a helyi felsőoktatásnak az újabb alapköve: „A két alapkőletétel kifejezi ennek a városnak a jelentőségét, jelenét és jövőjét is. A kettő szorosan összefügg. Hogy fejlődik a magyar gazdaság, ez jól látható. Több mint 10%-kal nőtt az iparűzési adóbevételünk 2017-ben – ez csak úgy történhet meg, ha az ipari termelésünk növekszik. Nem tudunk olyan gazdasági szereplővel találkozni, aki ne kérné rajtunk számon, és ne határozná meg közös állami, önkormányzati és az oktatáson keresztül megjelenő és a cégek felelősségét és együttműködési kényszerét: hogy a szakképzett munkaerő vonatkozásában a fiataloknak perspektívát tudjunk mutatni.” – fogalmazott a polgármester az oktatás fejlesztésének szükségességéről. Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője a kormány, a város és az egyetem összefogását méltatta. A székesfehérvári huszárlaktanya épületegyüttesének történetére utalva azt mondta: „Ez azért is nagyon fontos, mert megmutatja, hogy ha a Magyar Honvédségnek már nincs szüksége egy laktanyára, akkor azt lehet közösségi célokra használni – ahogy a székesfehérvári felsőoktatás példája mutatja.” Az ünnepség végén dr. Palkovics László, Vargha Tamás, dr. Cser-Palkovics András, dr. Pavlik Lívia, dr. Lánczi András rektor és a kivitelező konzorcium képviselője közösen helyeztek el időkapszulát az alapkőnél.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |