Temessük el együtt a telet! |
Írta: Stettler Zsuzsanna | |||||
2012. február 15. | |||||
Székesfehérváron számos farsangi rendezvény zajlik az elkövetkező időszakban. Ezek szervezői közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a mindenki előtt nyitott, téltemető programokra. A farsang az év egyik legszínesebb időszaka, amihez Székesfehérváron is több rendezvény kapcsolódik idén. A programok jól megférnek egymás mellett, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a szervezők közös sajtótájékoztatón mutatták be az idei kínálatot. „Temessük el együtt a telet!” – ez az a mottó, ami köré valamennyi fehérvári farsangi program szerveződik. "Székesfehérváron egész évben színes és változatos a rendezvénykínálat. Éppen ezért örülök annak, hogy a ma itt lévő civilek és intézmények ilyen példásan összefogtak és közösen népszerűsítik farsangi programjaikat. Eredeti ötletnek tartom a közös „téltemetést”. Azt hiszem, mindenkinek jót tesz, ha a téli időszak végét várva kimozdul otthonából és bekapcsolódik a fehérvári civil és intézményi kezdeményezésekbe.” – mondta el Róth Péter alpolgármester. A legszélesebb körben ismert, térségünkhöz kapcsolódó téltemető program a mohai tikverőzés. Tavaly ősszel éppen a Székesfehérváron megrendezett Kulturális Örökségvédelmi Napokon jelentették be, hogy a népszokást felvették a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére. A mohai tikverőzést idén február 21-én tartják, a népszokást február 13-a és 18-a között egy kiállításon ismerhetik meg a Civil Korzón. – mondta el Kovács Sándorné, Moha polgármestere. Az Alba Plaza nyitvatartási idejében tekinthető meg a tárlat, amihez közösségi programok is kapcsolódnak hétvégén. Csatlakozott a farsangi programokhoz a Városi Képtár-Deák Gyűjtemény is. Találkozások II. címmel képtári karnevált szerveznek február 18-án, szombaton 19 órától. Szirmai Nóra múzeumpedagógus ismertette az ehhez kapcsolódóan meghirdetett művészjelmez- és tárgyalkotó versenyt is. Mint elhangzott, izgalmas találkozási pont a képtár, sok egyedi ötlettel készülnek képtári estére, ahol a beérkezett pályamunkák, azaz jelmezek is bemutatásra kerülnek. A Toros és Pálinkafesztivál elhalasztása miatt a tervezett Farsangi futás programja is módosul. A Fehérvári Futópéntek szervezői pénteken 16 órakor az Alba Plazatól indulnak és farsangi maszkokban futnak ki a Halesz ligetbe – ismertette a programot Lajkó Csaba ultramaraton futó. A programok szervezésében és koordinálásában részt vesz a fehérvári Tourinform Irodát működtető Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. is. Mint elhangzott, örvendetes, hogy a klasszikus turisztikai szezonon kívül is számos érdekes program várja a városba látogatókat és itt élőket. A szervezőket örömmel segítik a szakemberek, így jött létre például az idei „téltemető” programsor is. Farsangi Kreatív Alkotó Műhelybe várják a kicsiket és nagyokat pénteken délutén fél háromtól – mondta el Elekes Zsuzsa, a Civil Korzót is működtető Civil Szervezetek Regionális Szövetségének elnöke, a Tourinform Iroda munkatársa. „Irodánkban igen nagy mennyiségű régi katalógus és prospektus gyűlt össze az elmúlt időszakban, így az újrahasznosítás egy különleges formáját tűztük ki célul: a fehérvári gyerekeket kívánjuk bevonni egy maszkkészítő programba, majd eredeti terveink szerint egy farsangi futásba.” A Tourinform Irodában várják a jelentkezéseket a 22/537-261-es telefonszámon, vagy a
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
címen. Az elmúlt hónapokban kedvelt és egyre ismertebb helyszín a Civil Korzó. Vámos Zsolt, a civil kezdeményezéseknek teret adó Alba Plaza igazgatója adott hangot ennek, kiemelve, hogy a farsangi programsorozat immár a sokadik kezdeményezés, amit örömmel fogadtak be intézményükbe. Az elkövetkező időszakban tematikus hónapokat szerveznek majd.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |