Egy picit könnyített a lelkünkön |
Írta: Alcoa FKC | |||||
2012. április 03. | |||||
Bár az Alcoa FKC szombaton elérte a legfontosabb célját, a csapat mégsem utazott haza elégedetten az utolsó alapszakaszbeli mérkőzésről. A középházi rájátszás elérése csak némileg vigasztalta Konkoly tanítványait azt követően, hogy ötgólos vereséget szenvedtek Vácon – Vaszari Virág ezt úgy fogalmazta meg, hogy „picit könnyített a lelkükön“ a Veszprém győzelme a Békéscsaba ellen. "Nem tudom, mi lehetett az oka annak, hogy nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy készültünk. Egész héten próbáltuk kielemezni a Vác játékát, és úgy gondolom, maximálisan fel lettünk készítve. Sajnos mégsem sikerült jól helyt állnunk. A védekezésünk nem úgy állt össze, ahogy terveztük, ez okozta a legtöbb problémát.“ Nagyon fontos volt ez a meccs, ezért esetleg túlpöröghettétek magatokat emiatt? „Ez is benne lehetett a pakliban, mert elég fiatal csapatunk van, és lehet, még nem tudjuk az ilyen nyomást úgy kezelni, ahogy kellene, de remélem, a rájátszásban meg fogjuk mutatni, hogy valóban az 5-8 között van a helyünk.“ Sok ziccert kihagytatok, Neked sem ment jól a helyzetkihasználás tegnap. Juhász Edinával tavaly még együtt játszottatok, ez most neki jelentett előnyt? „Velem szemben ez biztos könnyítette a dolgát, de egyébként is biztosan nagyon felkészült Edu a mi játékosainkból. A sok ziccer elhibázása azonban elsősorban koncentrációs hiányosságokra vezethető vissza.“ A végén a veszprémiek segítségére volt szükség, hogy megtarthassátok a nyolcadik helyet... „Nagyon csalódottak voltunk a mérkőzés után, de egy picit könnyített a lelkünkön az, amikor megtudtuk a lefújás után a veszprémi eredményt. Ezt tényleg csak megköszönhetjük nekik, hiszen az ő győzelmük nélkül nem juthattunk volna be a középső négyesbe.“ Mit vársz a rájátszástól? „Mindenkinek az az elvárása, hogy minél előrébb jussunk, és ki tudjuk vívni a következő idényre is a nemzetközi kupaszereplést. Szerintem ez a csapat képes erre, ha mindenki felkészülve megfelelő teljesítményt nyújt a hátralévő meccseken.“ Az első fordulóban újra a Váccal csaptok össze! Miben kell feltétlenül előrelépnetek a siker érdekében? „Elég sok mindenben! A ziccerkihasználás és a védekezés egységesebbé tétele a legfontosabb. Van két hetünk, ki fogjuk elemezni a szombati mérkőzést, bízom benne, tanulunk a hibáinkból, és újult erővel tudunk neki menni annak a mérkőzésnek.“
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |