Római csoda Székesfehérváron |
Írta: Havasi Timea | |||||
2013. november 15. | |||||
A 2013-as Magyar – Olasz Kulturális Évad meghívott vendégeként Rómában vendégszerepelt októberben a székesfehérvári Hermann László Kamarazenekar. Az örök városban nagy sikerrel bemutatott zenei összeállítások egyikét Székesfehérvár közönsége is megismerheti november 16-án, szombaton 19.00 órától a Ciszterci Templomban.
A római szereplés kitűnő alkalmat adott arra, hogy a városlakók és a turisták megismerjék Székesfehérvárt és a 2013-as Szent István Emlékév programját. - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyen a kinti élményeikről és a szombati koncertről számolt be Major István, a kamarazenekar karnagya és művészeti vezetője, valamintBrájer Éva és Róth Péter alpolgármester.
„Mesélni sok mindent tudnánk, de mi igen fontosnak tartottuk azt is, hogy a római koncertek egyikét Székesfehérvár zenekedvelő közönsége is megismerhesse. Ennyivel tartozunk a városnak, melynek vezetése maximálisan mellénk állt és támogatta a külföldi szereplésünket.” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Major István, a zenekar karnagya és művészeti vezetője. Elmondta: a Külügyminisztérium által szervezett Magyar – Olasz Kulturális Évad nyitó koncertjét a Budapesti Fesztiválzenekar adta Rómában, ehhez a magas színvonalhoz kellett igazodniuk a székesfehérvári muzsikusoknak is. A zenekar vezetőjének a kezdetektől az volt az elképzelése, hogy Székesfehérvárnak és a Szent István Emlékévnek helyet és megjelenési lehetőséget kell biztosítani Rómában, a Hermann Kamarazenekar pedig méltó volt arra, hogy képviselje a koronázóvárost. Az október 4-i koncerten egy szicíliai zeneszerző, Salvatore Scinaldi „Visone” című művét is játszotta a zenekar. A komponista személyesen hallgatta meg a zenemű bemutatóját, és szicíliai szereplésre invitálta a fehérvári muzsikusokat.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |