Pünkösdi Virágálom 2016 |
Írta: Havasi Timea | |||||
2016. május 14. | |||||
Ünnepélyes keretek között, a Nemzeti Emlékhelyen nyitották meg a 12. Pünkösdi Virágálom rendezvénysorozatát. A Gorsium Régészeti Park és Szabadtéri Kiállítás megújulásának tiszteletére a virágkötő mesterek idén az ókort idéző, pompázatos virágkompozíciókkal díszítették fel a Belváros összesen kilenc köztéri alkotását és kapuját a Nemzeti Emlékhelytől a Varkocs-szoborig.
Az alkotásokat hagyományosan zenés körséta keretében tekintették meg az érdeklődők. A pünkösdi hosszú hétvégén az Emlékhelyek Napja szombati rendezvényeivel, zenés-táncos műsorokkal, gyermekelőadásokkal, családi programokkal szórakoztatja vendégeit a királyi város. A 12. Pünkösdi Virágálom ünnepélyes megnyitóját a Nemzeti Emlékhelyen tartották a Kákics együttes muzsikájával és az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek moldvai táncával. A résztvevőket köszöntötte dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki hazánk egyik legmeghatározóbb helyének nevezte a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyet. „Ez a hely a hagyományokról, az értékekről, a magyarságunkról szól, és arról is, hogy a kereszténység nélkül Európa és a nemzetünk nem lehetne ott, ahol van. Hagyományainkhoz a keresztény ünnepek, így a Pünkösd is hozzátartoznak. Ez egy nagyon vidám, kedves ünnep, a művészi módon elkészített virágköltemények, a zene és a tánc pedig mosolyt csalnak az emberek arcára. Ha a következő napokban csak annyit elérünk, hogy a székesfehérvári, Fejér megyei családok, barátok és az ide látogató turisták a Belvárosunkban sétálnak, mosolyognak, örülnek egymásnak és beszélgetnek egymással, akkor már megérte dolgoznunk. Jöjjünk rá arra, hogy az ember társas lény, közösségbe tartozik és a mi közösségünk a történelmi hagyományaival együtt nagyon szép keretet tud adni a családi és baráti programjainknak.” – fogalmazott a városvezető. Köszönetét fejezte ki a virágkötő mestereknek, akik feldíszítették az értékekben oly gazdag Belvárost, majd szeretettel invitált minden érdeklődőt a hétvégi programokra. Ugyancsak beszédet intézett a megnyitó résztvevőihez Tóth Tamás esperes. Arról szólt, hogy a virágok nagy örömöt adnak nekünk, megmutatják szépségüket, ugyanakkor ez az életükbe kerül. Beszélt az apostolok cselekedeteiről, és arról, hogy saját életünkben az örömöket, az izgalmas és jó periódusokat sokszor mélységek előzik meg. „A virágok emlékeztessenek minket arra, hogy az életünkben vannak hepehupák. Ha éppen a „hupában” vagyunk, akkor ne felejtsük el, hogy hamarosan következni fog a „hepe”. A Pünkösdnek éppen az az üzenete, hogy a mélység után jön az öröm. A virágok élete pedig járuljon hozzá az örömeinkhez!” A megnyitót követően zenés körséta keretében tekintették meg az érdeklődők a virágos helyszíneket, majd színpadi virágkötés és jótékonysági árverés kezdődött a Mátyás király-emlékműnél Szabó János szakújságíró, a Virágkötők és Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesületének képviselője vezetésével. 47.500 forint adomány gyűlt össze, melyet a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület javára ajánlották fel. A virágkompozíciókra idén is szavazhat a közönség. A legszebbnek talált alkotásokra a Fehérvári Programszervező Kft. pünkösdi programajánló kisfüzetében található térképes szavazólappal lehet voksolni a Tourinform Irodában és a Városháza portáján kihelyezett urnáknál. Az eredményhirdetésre május 16-án, hétfőn 17.00 órakor kerül sor a Mátyás-király emlékműnél. A Pünkösdi Virágálom minden korosztály számára kínál kikapcsolódási lehetőséget a hosszú hétvégén, lesznek különféle zenés-táncos műsorok, gyermekelőadások és családi programok. Kiemelkedik a szombati Emlékhelyek Napja országos programsorozat, melyhez a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely egész napos, ingyenes rendezvényekkel kapcsolódik.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |