Ünnepélyes keretek között indították el a „Mind egy szálig” jótékonysági kampányt Székesfehérváron. A május 27-ig tartó kezdeményezéshez csatlakozó polgároknak lehetőségük lesz arra, hogy adományaikkal támogassák a hadiözvegyeket, a hadiárvákat, a város katonai emlékhelyeinek ápolását, mindezzel kifejezzék tiszteletüket Székesfehérvár hősei előtt. Az adományokat két helyszínen, a Liszt Ferenc utca Alba Plaza felöli végén és a Városház téri II. világháborús emlékműnél, a Harangnál gyűjtik egy héten át.
A Honvédelem Napjától a Hősök Napjáig tartó, „Mind egy szálig” karitatív kezdeményezést 2013-ban hirdették meg először Székesfehérváron. A jótékonysági kampány főhajtás minden háború hősi halált halt magyar, s főként fehérvári katona előtt, és lehetőség arra, hogy hadiárváinkat, hadiözvegyeinket támogassuk, Székesfehérvár katonai emlékhelyeit ápoljuk. A program jelképe a székesfehérvári gyermekek, diákok által készített pünkösdi rózsa. Erre, illetve az elesett hősök emlékére utal a „Mind egy szálig” elnevezés.
A jótékonykodóknak köszönhetően 2013-ban Nemes Szalay Miklós főhadnagy, a Magyar Királyi 17. honvéd gyalogezred tisztje síremlékét, 2014-ben Szakolczay Béla hadnagy, az első világháborúban hősi halált halt fehérvári katona nyughelyét, 2015-ban pedig a Tar fivérek sírját újították fel a Hosszútemetőben. Az idei rendezvény fő célja a társadalmi együttműködés és nemzeti összefogás keretében második világháborús emlékmű felállítása a Felsővárosban a világháború alatt elhunyt civil áldozatok emlékére.
„A Honvédelem Napja és a Hősök Napja keretbe foglalja azt az időszakot, melynek során, immár hagyományosan negyedik alkalommal adományokat gyűjtünk olyan székesfehérvári hősök emlékének megőrzésére és emlékművének helyreállítására, akik katonaként sokat tettek hazájukért, Fehérvárért és a legtöbbet, az életüket áldozták.” – fogalmazott az ünnepélyes megnyitón Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője. Köszönetét fejezte ki dr. Cser-Palkovics András polgármesternek, aki vállalta a kezdeményezés fővédnökségét és arra kérte a fehérvári polgárokat, hogy adományaikkal segítsék a nemes célok megvalósítását.
A kezdeményezés első adományozói között ott volt Székesfehérvár polgármestere is. Dr. Cser-Palkovics András elmondta: „Fehérvár büszkén vállalja, hogy katonaváros, a múltban az volt, a jelenben is az és szeretnénk, ha a jövőben is így maradna.” A városvezető úgy fogalmazott: a következő egy hétben zajló honvédelmi programok mellett ismét gondoltak az elesett katonákra, a hőseinkre, sírjaik rendbetételére és állagmegóvására. Dr. Cser-Palkovics András osztozik azzal a gondolattal, melyet a „Mind egy szálig” kezdeményezés idei mottója kifejez. Albert Camus megfogalmazása szerint „A múlttal szemben tanúsított legnagyobb hűség, hogy mindent átadjunk a jelennek”.
Az adománygyűjtő kezdeményezés keretében két helyszínen folyik a gyűjtés május 27-ig. A jótékonykodókat a Liszt Ferenc utca Alba Pláza felöli végén és a Városház téri Harang emlékműnél található standoknál várják naponta 10.00-18.00 óra között. A rendezvénysorozatot jövő pénteken 18.00 órakor a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar Egyesület műsora zárja a Városház téren.
|