Fellobbant az első gyertya lángja |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2009. november 30. | |||||
„Hisszük és várjuk, hogy a szomorú magyar valóság sötétségébe is fényt hoz a Jövendő!” – mondta Vargha Tamás tanácsnok, amikor tegnap este Somogyi László református lelkészi elnökkel meggyújtotta az adveni koszorú első gyertyáját. A Városház téren felállított karácsonyi színpad előtt hatalmas tömeg figyelte e régóta várt pillanatot – és a hozzá kapcsolódó zenés-verses műsort.
„A ködgubába bújt november múltán ránk köszönt a vak december, egyre rövidebb nappalokkal, egyre hosszabb sötét estekkel, éjszakákkal. Kivilágítják a kirakatokat, fényfüzéreket tekernek a fákra – az emberek mégsem az utcákat járják, behúzódnak a házakba, a meleg szobába. Valami ösztönös, mély riadalommal védjük magunkat a sötétség hatalmától.” – kezdte ünnepi beszédét Vargha Tamás, majd így folytatta: „Vágyunk és várunk a Fényre.”
Advent a várakozás ideje. A fényre, a megváltásra áhítozó emberiség hosszú várakozását idézi emlékezetünkbe, egyben előkészít az Eljövendőre. Szembe kell néznünk a bennünk, a köztünk élő Rosszal, a Sötétséggel, hogy az Advent valóban a reményteli várakozás ideje legyen. Ma, amikor minden érték viszonylagossá válásának vagyunk tanúi és elszenvedői is, nosztalgiával emlékezünk gyermekkorunk karácsonyi várakozására, a boldog izgalomra. Tudtuk, öröm és meglepetés készül, szüleink gyengéden őrzik a Jézuska titkát. A harsány és csillogó reklámözönben is őrizzük meg a családnak ezt a bensőséges ünnepet!
„És legyen gondunk azokra is, akik – József Attila szavaival – „tűzhelyet, családot, már végképp másoknak” remélnek! Akiket a „vas világ” törvénye az élet és a társadalom peremére vetett. Töltse el a szolidaritás és a szeretet, a fény felé törekvő emberek szívét,hogy ajándékozni és adakozni is könnyű szívvel és szeretettel tudjanak.” – mondta a tanácsnok.
A fény, a világosság eljöttének reményét hirdeti az adventi koszorún meggyújtott első gyertya még magányosan lobogó lángja. De meleg fénye felveszi a harcot a sötétség erőszakos hatalmával. Reményt gyújt a magyar valóság sötétségében is! Ez az apró láng azt ígéri a szomorú embereknek, nem hiábavaló a várakozás, a reménykedés: a Fény megszületik és elűzi a Sötétséget.
„Hisszük és várjuk, hogy a szomorú magyar valóság sötétségébe is fényt hoz a Jövendő!” – zárta gondolatait Vargha Tamás - „Szent Ágoston szerint a remény olyan keresztény erény, melynek két gyermeke van. Leánya a düh és a harag, mert látja, mit kell megváltoztatni. A fia a bátorság, mert meg is teszi azt.” Ez a remény töltsön el mindnyájunkat Karácsonyt várva Ádvent idején! Ezt követően Vargha Tamás és Somogyi László meggyújtották a gyertyát:
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |