"Én bízom bennük!" |
Írta: Pálfay Károly | |||||
2010. március 20. | |||||
A vereség ellenére nem okoztak szurkolóiknak csalódást az Alcoa FKC játékosai, hiszen hatvan percen keresztül méltó partnerei voltak a világ jelenlegi egyik legerősebb csapatának, a Győri Audi ETO-nak. Mihály Attila vezetőedzőben az öröm és a bosszúság érzése együtt kavargott a mérkőzés után…
Bosszús vagy, vagy inkább örülsz, hogy ennyire jól sikerült a tavalyi BL-döntős, idén szintén minimum BL-elődöntőig jutó Győr ellen helytállnotok? „Pontosan ez a két érzés kavarog bennem most! Bosszús vagyok, mert azt a felszabadult játékot láttam, amit kellett volna látnom az elmúlt meccseken. Másrészt örülök is, hiszen tényleg egy jót tudtunk játszani, ami a cél volt mára. Jól kezdtünk, vezettünk is, de azért túlnyomó részben ők irányították a mérkőzést. Összességében úgy gondolom, méltó társak voltunk a bajnoki címvédő ellen, tempóban is.“ Tudtuk, hogy a hazai mezőnyben hosszú ideje veretlen Győr ellen alig van esély a középső házhoz szükséges pontok megszerzésére, de immár egészen biztos, hogy Veszprémből kell ezeket elhozni... „Nem lehet és nincs is mit mondani erről bővebben, ezt a jövő csütörtöki mérkőzést MEG KELL NYERNÜNK! A játékosaim nem tudnak kevesebbet, mint két hete, a dolgok fejben fognak eldőlni Veszprémben is; ha fejben erősek leszünk, akkor nem féltem őket.“ Mit lehet tenni a következő napokban a „fejek megerősítéséért”? „Lesz presszió a lányokon, biztos vagyok benne, hogy tudják, mit, miért teszünk. Próbálunk a következő napokban sokat beszélgetni, próbáljuk mentálisan is erősíteni őket. Én bízom bennük!“ A Győr elleni mérkőzésről milyen pozitívumokat lehet átmenteni az utolsó fordulóra? „A tempót mindenképpen! Voltak nagyon jó egyéni teljesítmények, sőt extrateljesítményt is láthattunk. Alapvetően a védekezéssel többé-kevésbé elégedett voltam, támadásban több gondunk volt.“ Az extrateljesítmény nyilvánvalóan Szikora Melinda... „Szombat óta hatalmas formaváltozáson ment keresztül, aminek örülünk. A kapus ugyanúgy tagja a csapatnak, még ha egyedül is van a hatoson belül. Kell az ő, és mindenki más jó teljesítménye Veszprémben, hogy elérhessük célunkat.“
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |