Kalyi Jag és Királyi Napok |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2010. augusztus 13. | |||||
Épül a színpad a székesfehérvári Városház téren, és zajlanak az utolsó simítások. Augusztus 14-én ugyanis megkezdődnek az idei Királyi Napok rendezvénysorozata. Ennek kapcsán Brájer Éva, a Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Bizottság mindent megtesz azért, hogy évről-évre színesebb, teljesebb kínálat várja a fehérváriakat és idelátogatókat augusztusban.
Augusztus 14-én, szombaton 20.30 órától ingyenes koncertet ad a Kalyi Jag Együttes. A Városház téren először a "Spirit" című koncertprogramot, majd 15 perces szünet után a "Roma legenda" című musicalt láthatja-hallhatja a közönség. 40 kosztümös táncos és zenészek keltik életre a cigányság történetének meghatározó fejezeteit - tudtuk meg Varga Gusztávtól, az együttes vezetőjétől. Eközben a Méhkasaula a darabhoz illő fénydíszbe öltözteti majd a teret. Botos József fesztiváligazgató a jubileumi, 15. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál részletes programját ismertette a sajtótájékoztatón. A mindenki által elismert és szeretett fesztivál a hagyományos programelemek mellett szolgál majd újdonságokkal is. Ezekről a www.kiralyinapok.hu oldalon adnak részletes tájékoztatást. Az érdekességekről szólva Ollerinyi Tamás fesztiváltitkár a Burjátiából (egykori szovjet tagköztársaság) érkező csoportot és a szintén először hozzánk érkező Costa Rica-i együttest emelte ki. Van egyébként két visszatérő nemzet is: a kanadai és az olasz csoport a korábbi években már szerepelt a Királyi Napokon, ők közkívánatra térnek vissza a fesztiválra idén. A Hősök terére helyi kézművesek települnek ki a nemzetközi néptáncfesztivál idejére. Emellett a Városház téren is felállítják a kis faházakat. Ezek már csütörtöktől folyamatosan épülnek, a nagyszínpaddal együtt. „A kisgyermekes családok idén sem kell, hogy otthon maradjanak.” - mondta Farnady Judit, a SZÉNA Egyesület a Családokért elnöke. Bébi ringató programjukkal a Hiemer-ház bejárata előttre kitelepülnek és ott megpihenhet egy-egy etetés, vagy pelenkázás erejéig minden szülő és csecsemő. Kapcsolódó cikkeink: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5549&Itemid=33 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5337&Itemid=33
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |