Fegyverhasználat Etyeken |
Írta: Fehérvári Hírek | |
2012. március 27. | |
Egy agresszív, ittas férfiről érkezett bejelentés a Bicskei Rendőrkapitányság Ügyeletére. A bejelentés szerint a férfi Etyek, Honvéd utcában lévő háza előtt egy bottal a kezében fenyegette családját, akik ezt követően átmenekültek szomszédjukhoz. Németh - Kész Mónika r. szds., a FM RFK szóvivője honlapunknak elmondta, hogy az elsődleges információk alapján, mikor a bicskei járőrök kiértek a helyszínre, a férfi meglátva az egyenruhásokat bement a házba, és egy puskával a kezében jött ki. Amikor a rendőrök felszólították, hogy a fegyvert tegye le, ennek nem tett eleget, azt továbbra is a kezében tartotta, és a helyszínen lévő három rendőrt azzal fenyegette, hogy le fogja őket lőni. Miután a járőrök többször is felszólították cselekménye befejezésére, és ennek nem tett eleget, egyikük figyelmeztető lövést adott le. A férfi azonban még ekkor is tovább fenyegetőzött a kezében lévő fegyverrel, amit a rendőrökre szegezett. Így a rendőr célzott lövést adott le a férfi jobb felkarjára, melynek hatására a fegyver kiesett a kezéből. Ekkor a helyszínen lévő rendőrök elsősegélyben részesítették, majd mentőt hívtak hozzá, akik már is el is szállították a helyszínről. A sérülés foka egyelőre ismeretlen. Az elsődleges intézkedések, valamint a fegyverhasználattal kapcsolatos parancsnoki kivizsgálás folyamatban van, az eset körülményeit a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség vizsgálja. |