Sárosdi orvvadászok rendőrkézen |
Írta: Fehérvári Hírek | |
2013. február 08. | |
A Sárbogárdi Rendőrkapitányság nyomozói a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen egyszerre fogtak el három sárosdi orvvadászt, akiknél házkutatást is tartottak. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától megtudtuk, hogy a 33, a 35 és a 46 éves férfiakat azzal gyanúsítják, hogy a sárosdi, a nagylóki, a mezőfalvi, a szabadegyházai, valamint a perkátai vadásztársaságok területén anyagi haszonszerzés végett rendszeresen orvvadász tevékenységet folytattak. A három vadász azután is ejtett el vadakat, miután az a vadásztársaság, aminek tagjai voltak, több évre eltiltotta őket a vadászati tevékenységtől, mert megsértették a vadászati etikai kódexet. A rendőrök a három férfinél a házkutatás során lefoglalták a vadászfegyvereiket, illetve azokat a fagyasztott vadhúsokat, amiket a házaikban találtak a hűtőszekrényekben. A sárbogárdi nyomozók mindegyiküket üzletszerűen elkövetett lopás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Ennek során egyikük részben beismerte a terhére rótt bűncselekményt, a másik megtagadta a vallomástételt, míg a harmadik tagadta a terhére rótt bűncselekményt. A büntetőeljárás során a gyanúsítottak szabadlábon védekeznek. |