Megkéselte élettársát |
Írta: Fehérvári Hírek | |
2013. április 15. | |
Állampolgárok telefonáltak be a rendőrségre azzal, hogy Szabadbattyán, Kula téren egy megszurkált nőhöz kérnek segítséget. Amikor a mentők és a járőrök a helyszínre siettek, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére betelefonált a hölgy élettársa, és elmondta, veszekedést követően ő késelte meg barátnőjét. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától megtudtuk, hogy mint később megállapítást nyert, egy 10 cm pengehosszúságú kés volt az, amivel többször megszúrta élettársát, aki ennek során könnyen sérült. A nőt mentők szállították kórházba. A férfit a rendőrök lakásán elfogták. A 29 éves szabadattyáni J. Jánost előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. Kiderült, az élettársak között szerelemféltés miatt alakult ki veszekedés, ami szurkálásig fajult. A nyomozók a kést lefoglalták, J. Jánost bűnügyi őrizetbe vették. |