Romániában vásárolt gyereket magának egy váli házaspár |
Írta: Fehérvári Hírek | |
2013. szeptember 16. | |
Lopás miatt tett feljelentést egy váli férfi a Bicskei Rendőrkapitányságon. A büntetőeljárás megindítását követően a nyomozók egy súlyosabb bűncselekményre is fényt derítettek. A rendelkezésre álló információk alapján K. Lajos és felesége K. Lajosné váli lakosok ez év februárjában, Romániában egy családtól százezer forintért vásároltak meg egy 14 és fél éves gyermeket. A gyereket hivatalos iratokkal gyámságba vette a házaspár és úgy hozták Magyarországra, hogy dolgozzon nekik az év végéig. A megállapodás szerint az anya ezért kapta a pénzt, azonban a „vásárlók” arról nem tudtak, hogy a gyereknek nem ez volt az első gyámságba vétele és arról sem, hogy volt egy titkos megbízatása is. Ugyanis az édesanyja úgy bocsátotta útjára fiát, hogy a lehető legtöbb pénzt lopjon a munkaadóitól, amit küldjön haza, Romániába. A fiú tette is a dolgát és a bő fél év alatt milliós nagyságrendben lopta meg a házaspárt. Ennek kapcsán tett feljelentést K. Lajos Bicskén. K. Lajost és feleségét K. Lajosnét emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók gyanúsítottként, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásukra az ügyészség felé. A gyermek elhelyezéséről a nyomozók gondoskodtak. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai kezdeményezték a romániai társszervekkel a kapcsolatfelvételt az anya felelősségre vonásával kapcsolatban. |