Gyakorlatoztak a tűzoltók |
Írta: Farkas-Bozsik Gábor tűzoltó százados | |
2014. március 05. | |
Megyei ellenőrző gyakorlaton vettek részt a székesfehérvári és sárbogárdi hivatásos tűzoltók Székesfehérváron, a Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban. A feltételezett tűzesetet a kollégium igazgatója jelezte telefonon a megyei műveletirányítási ügyeletre, miszerint a hetedik emeleten az egyik szoba ég és három embert nem találnak. A riasztást követően a fehérváriak hat tűzoltóautóval, közöttük emelőkosárral, vízszállítóval és műszaki mentő gépjárművel, a Sárbogárdiak pedig egy autóval, így összesen huszonöten indultak el. A megyei műveleti szolgálat már a kollégiumnál tartózkodott, mivel a feladatok végrehajtását ellenőrizték. A helyszínen az igazgatótól kapott információk alapján a tűzoltás vezetője azonnal intézkedett a tűzoltás és az életmentés előkészítéséről. Négy vízsugarat szereltek a hatodik, hetedik és nyolcadik emeletekre, így az oltás mellett a továbbterjedést is megakadályozták. A sérültek közül volt, akit mentőhordággyal kellet lehozni, természetesen a füst miatt úgynevezett mentő-légzőálarcot biztosítottak nekik. A gyakorlaton részt vett a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője és a Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka is. A valós eseményekre történő felkészülés nélkülözhetetlen elemei a gyakorlatok. A kollégium 385 férőhellyel rendelkezik, amely komoly kihívás elé állítaná a tűzoltókat egy valódi tűzeset során. Ebből adódóan is fontos a helyismeret, valamint a begyakorlott mozdulatok, amelyek jelentős segítséget nyújtanak egy beavatkozás során. |