Az eső sem tántorította el a TESZ futás résztvevőit |
Írta: Samu Miklós | |||||
2016. június 06. | |||||
Jubileumi, ötödik alkalommal vették birtokba a Rákóczi úton és a felújított Várkörúton kijelölt 1600 m-es útvonalat a sportolni vágyók a TESZ futáson. A népszerű tömegsportesemény Székesfehérvár Önkormányzata, az Alba Regia Atlétikai Klub, és a Depónia Nonprofit Kft. összefogásával valósult meg.
A Rákóczi úton szervezett programra egyéni indulók, illetve családi és munkahelyi csapatok jelentkezését várták a szervezők. Az egészséges életmódot, a sportolást, valamint a környezetvédelmet népszerűsítő rendezvényen idén is nagyon sokan vettek részt június első vasárnapján. A hivatalos rajtot megelőzően Hirt Károly, az ARAK elnöke köszöntötte a megjelenteket, aki örömét fejezte ki, hogy a csapadékosabb idő ellenére is szép számmal érkeztek mozogni vágyók az V. TESZ futásra.
A futók részére kijelölt 1600 m-es útvonalon minden egyes mozogni vágyó megtalálhatta a számára legkedvezőbb távot. Az elmúlt négy alkalomhoz képest változást jelentett az idei kiírásban, hogy az egykörös DEPÓNIA futást – amelyre egy PET-palackkal jelentkezhettek az érdeklődők – a program végére tették, így a bemelegítő kör után a Családi csapatok, a Munkahelyi váltók és az egyéni futók mezőnyét egyszerre rajtoltatták el a szervezők. A korábbi négy alkalomhoz hasonlóan az egyéni futók ezúttal is két távon (4,8 és 9,6 km-es táv) mérhették össze tudásukat. Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka szintén teljesítette az egykörös DEPÓNIA futást. „Nagyon kegyes volt szerencsére hozzánk az idő, hiszen a verseny előtt öt perccel állt el az eső. Azt hiszem, ez nem lehetett a véletlen műve. Egyfajta „égi jelként” tekinthetünk erre, amely azt bizonyítja, hogy megéri ezt a versenyt megrendezni, és igazán büszkék lehetünk rá!” – mondta Östör Annamária, aki azt is kiemelte, hogy az újítások közül az új futóútvonal és a délutáni kezdési időpont is elnyerték a résztvevők tetszését. A jubileumi tömegsporteseményen ezúttal is számos érdekességgel készültek a szervezők. Az iskolák közötti versenyben összesen 360 ezer forintos vásárlási utalványt osztottak szét, melynek keretében a Széna Téri Általános Iskola végzett az élen. A programon ismételten kiemelt szerep jutott az egészségmegőrzés és a környezetvédelem fontosságának. A megjelenteket ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokkal, frissítő masszázzsal, futással és egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsadással várták, emellett a Depónia Nonprofit Kft. interaktív bemutatót is tartott a szelektív hulladékgyűjtésről. A távot sikeresen teljesítők között értékes különdíjakat sorsoltak ki a rendezők a támogatók felajánlásából, a kategóriák 1-3. helyezettjei pedig érmet és további ajándékokat kaptak.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |