Ismét megnyílnak a Rác utca kapui, június 25-én, szombaton 13. alkalommal szervezi meg a Tűzzel-Vassal Fesztivált a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. Ezúttal olyasmivel rukkolnak elő, amihez hasonló nem volt eddig a programsorozat történetében: a solymászat lesz a központi téma.
A Skanzen teljes hosszában bemutatókat, vásárt tartanak a késes és késkészítő mesterek, a kovácsok és a fegyverkovácsok, a Skanzen portáin pedig bemutatkoznak a különféle kézműves mesterségek és műhelyek. A Szabadművelődés Háza késes és fotókiállítással kapcsolódik a fesztiválhoz. Minderről sajtótájékoztatón számoltak be a Kézművesek Házában.
A Tűzzel-Vassal Fesztivált az első esztendőkben a Zichy ligetben rendezték, ám nyolc évvel ezelőtt Palotaváros hajdani iparos negyedében, a Rác utcában találta meg állandó és méltó helyét a rendezvénysorozat. Minden fesztiválnak megvan a maga különleges és kiemelt témája, idén a hungarikumok közé sorolt ősi vadászmesterség, a solymászat, a sólyomröptetés áll a középpontban.
A magyar lélek misztikumához a tűz és a vas igen közel áll. Székesfehérvár tele van élettel és tele van tűzzel! Aki szombaton ellátogat a Rác utcába, visszatér egy olyan történelmi miliőbe, melyet ilyen sajátos módon csak igen kevés város tudhat magáénak. Az Europa Nostra-díjas Skanzen igyekszik méltó módon kihasználni a lehetőségeit, és közel hozni az embereket a kézművességhez. – hangsúlyozta a beharangozó sajtótájékoztatón Viza Attila palotavárosi önkormányzati képviselő. Köszönetét fejezte ki a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervező munkájáért és invitálta a vendégeket más városrészekből is a szombati programra.
A programokat Szenczi Jánosné, az egyesület elnöke ismertette részletesen. A meghívott solymászok egész nap részt vesznek a fesztiválon, a Szerb Ortodox Templom udvarában tartanak röptetéseket és tárják fel mesterségük titkait. A fesztivál résztvevője lesz a dr. Berkényi Tamás vezette székesfehérvári Vadmadárkórház, lesz filmvetítés, vadmadár-bemutató és origami daruhajtogatás is. Külön udvarban, az egyesület Asszonyműhelyének közreműködésével ismerhetünk meg számos női foglalatosságot a mosástól a hímzésen és a varráson át a szövésig. A Kézművesek Házában különleges késkiállítással és az udvaron hagyományos beretválással szórakoztatják a közönséget. Árusítanak majd hagyományos élelmiszereket, de lesznek gyermekműsorok, kézműves foglalkozások és népi körhinta is. Műanyag portékákat biztosan nem találunk a vásárba, hiszen ide csak természetes anyagokból és népi kézművességgel készült termékek kerülhetnek. A fesztivált 17.00 órakor a késes mestereknek szóló eredményhirdetéssel, majd 17.30 órakor a hagyományos tűzugrással zárják.
A fesztiválra 40 késes mesterember érkezik, akik között visszatérő és új vendégek is vannak. Lengyel Magdolna, a fesztivál egyik szervezője elmondta: itt lesz többek között Kovács András, az ország egyetlen szamurájkard-készítője és Budai Sándor kovács, akik tűzbe is rakható sütő-főző edényeket, diszkoszokat készít. Az egyesület tagja, Németh János fegyvermester bemutatja a kuruc kori technikával gyártott fegyvereit.
A Szabadművelődés Háza – idén első alkalommal – egy különleges tárlattal kapcsolódik a Tűzzel-Vassal Fesztiválhoz. Perényi László művelődésszervező elmondta: a 19.00 órakor nyíló tárlaton láthatóak lesznek a debreceni Lovász Késes Műhelyben készült alkotások, emellett pedig Nagy Norbert fotográfus képei által a műhely életébe nyerhetünk bepillantást. A tárlat július 10-ig tekinthető meg.
A 13. Tűzzel-Vassal Fesztivál 10.00-18.00 óra között fogadja a látogatókat a Skanzenben.
RÉSZLETES PROGRAM MEGNYITÓ: 10:00 – 10:30 - A Fesztivált megnyitja Viza Attila önkormányzati képviselő, emléktábla felszögelése az egyesület kapujára
RÁC UTCA TELJES HOSSZÁBAN: • Késes és késkészítő mesterek, kovácsmesterek, fegyverkovácsok kiállítása, bemutatója • I. András Lovagrend bemutatói • Muzsikál a 3 Falu Bandája
A SZERB ORTODOX TEMPLOM UDVARÁBAN 10-18 ÓRÁIG: – egész napos egyesületi kézműves vásár – gyermekeknek kézműves foglalkozások – solymászbemutató, beszélgetések a sólymokról – a Templom látogatása vezetéssel – Pokol Pince – étkezési lehetőség – körhinta gyermekeknek, népi gyermekjátékok – 11 és 15 órakor gyermekelőadások
RÁC UTCA 20. MESTERSÉGEK HÁZA • Késes NIT zsűri helyszíne
RÁC UTCA 27. KÉZMŰVESEK HÁZA • Késkiállítás a házban • Korabeli borbélyműhely, beretválás, hajvágás • Kovácsműhelyben bemutató foglalkozás • Juhász mesterség eszközei, mesterség-bemutató • Információs sátor
RÁC UTCA 25. • Szent Imre Iskolaház gyermekeinek munkáiból kiállítás, vásár
RÁC UTCA 23. • Asszonyműhely: varrás, hímzés, gyöngyfűzés, szövés, fonás, csipkeverés, nemezelés és egyéb népi kézműves tevékenység interaktív bemutatása, • Mesemondás kicsiknek, nagyoknak.
RÁC UTCA 15. • Kézműves élelmiszerek árusítása
RÁC UTCA 13. • A Vadmadárkórház bemutatója filmvetítéssel, előadással, állatbemutatóval • Az udvaron papírhajtogatással daru készítése
RÁC UTCA 11. MÚZEUM • A Múzeum kiállításainak megtekintése 17:00: Eredményhirdetés 17:30: Tűzugrás a 3 Falu Táncműhellyel 18:00: Fesztivál zárása A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
|