Ma Júlia névnap van.
2026. 05. 22., péntek
Székesfehérvár most: 24°C, kevés felhő

1 társulat, 2 este, 6 darab

A Székesfehérvári Balett Színház társulata 2020. november 3-án, kedden 19 órakor – a koronavírus-járvány miatti hosszú kényszerszünet után – végre újra előadhatja a Homokrajzok című táncszínházi estet a Vörösmarty Színház nagyszínpadán. Másnap, november 4-én, szerdán 19 órakor a most bemutatott Carmen című, három egyfelvonásos kortárs balettből álló táncszínházi estet láthatja a közönség.

A Homokrajzok első felvonása, a Félhomály a félelmeinkről és a démonjainkkal vívott harcról szól. A második, az Eltűnőben címet viselő költői hangvételű táncmű, az emberi kapcsolatok törékenységéről, sérülékenységéről szól. A Kristian Ole Tangen norvég koreográfus által nyolc táncművészre komponált darab volt az első olyan mű a Székesfehérvári Balett Színház repertoárján, amelyet vendég koreográfus készített a társulat számára. Az estet záró harmadik, címadó balett, a Homokrajzok, amelyet Egerházi Attila rendez és koreografál, költői képet rajzol az elmúlásról, miközben a táncosi lét tiszavirág életű mivoltáról szól. A tánc – lényegét tekintve – mozdulatrajzok a térben, amelyek olyanok, mint vízre rajzolt vonalak, vagy homokba írt szavak, vagy akár egy tengerparton, gyerekkéz építette homokvár, amelyet az idő vagy egy óvatlan lépés elporlaszt. A Székesfehérvári Balett Színház 2020. október 14-én mutatta be Carmen című, három felvonásos táncszínházi estjét Alexander Ekman Szeszély, valamint Egerházi Attila Carmen és Aritmia című koreográfiáival a Vörösmarty Színház nagyszínpadán. A Carmen táncdráma az alapvető emberi érzelmeket veszi górcső alá: szerelem, szerelemféltés, féltékenység, vágy, csábítás, valamint a férfi és nő között létrejövő dominancia. A Szeszély című, humorral telített darab a való életből vett, változatos szituációkat mutat be, emberekről szól, akik küzdenek a beilleszkedéssel, és folyton racionálisan igyekeznek viselkedni. Az Aritmia balettet a koronavírus-járvány kapcsán, annak társadalomra gyakorolt hatásainak, valamint a karantén időszaknak dedikálva alkotta meg Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója. A megszokott életritmusunk megtört, megváltozott, ha úgy tetszik, bizonyos értelemben véve aritmikussá vált. A balettet négy táncművész – Cristina Porres Mormeneo, Dusana Heráková, Fernando Gabriel Luis Luis és Dávid Janík – táncolja egy viszonylag szűk térben. Az előadásokat nézőink teljes biztonságban élvezhetik, ugyanis a Vörösmarty Színház épületében minden óvintézkedést megtettek, a fertőtlenítést elvégezték, a közönséget pedig arra kérik majd, hogy az előadás során maszkot viseljenek. Az épületbe való belépéskor kötelező lesz a kézfertőtlenítés és a testhőmérséklet-mérés is. Az estekre jegyek kaphatók az Alba Regia Szimfonikus Zenekar pénztárában, a Vörösmarty Színház előcsarnokában (Székesfehérvár, Fő utca 8.) munkanapokon 10.00-18.00 óra között, valamint az InterTicket országos hálózatában és a www.jegy.hu weboldalon is. A november 4-i, szerda 19 órai Carmen előadásra szóló jegy felmutatásával a vásárlók 20% kedvezményt kapnak a Diótörő családi balett december 21-i, hétfő délelőtt 10 órai előadására. A kedvezmény érvényesítéséhez a novemberi Carmen előadásra szóló jegy bemutatása feltétlenül szükséges, ezért kérjük, azt őrizzék meg a következő vásárlásig.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.