Ma Erzsébet névnap van.
2026. 05. 18., hétfő
Székesfehérvár most: 19°C, kevés felhő

17 iskola több mint 400 diákja indult a városi mezei futó diákolimpián

Másfél év után ismét mezei futóversenyt rendezhettek a Palotavárosi tavak mellett. 17 iskola több mint 400 diákja nevezett a megmérettetésre. A diákolimpiai bajnokság sorozatába tartozó fehérvári versenyről a legjobbak a megyei, majd az országos döntőbe juthatnak tovább.

A Palotavárosi tavak mellett rendezték az idei mezei futó diákolimpiát. A 2007 és 2012 között született általános iskolás tanulókat Viza Attila, Palotaváros önkormányzati képviselője köszöntötte a rajt előtt.

A szervezők elmondták, hogy 2019 tavaszán rendezhettek legutóbb mezei futóversenyt, így nem csoda, hogy a diákok már nagyon várták, hogy ismét versenyezhessenek. Az időjárás is kegyes volt a futókhoz, a délelőtti eső után napsütéses időben rajtolhatott el a legfiatalabb korosztály, akik két kört teljesítettek a Palotavárosi tavak melletti füves területen kijelölt 800 méteres pályán.

A város 17 iskolájából több mint 400 diák versenyzett három korcsoportban. A legjobbak még októberben a megyei, majd az onnan továbbjutók áprilisban az országos döntőben mérhetik össze tudásukat.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.