Második alkalommal rendezett emlékfutást a Bugát Pál Technikum a márciusi hősök előtt tisztelegve. A résztvevő iskolák hatfős váltócsapatokkal futották le az 1848 méteres távot a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központ rekortán pályáján. A győzelmet a lányok és a fiúk mezőnyében is a Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum csapatai szerezték meg.
Egy óriási kokárda jelezte a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban, hogy ezúttal a megszokottól eltérő futóverseny kezdődik. A Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum másodszor rendezte meg az iskolák közötti Történelmi váltófutást, ezzel is tisztelegve a 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt. A pénteki, esős rajt előtt Mészáros Attila köszönte meg az induló diákoknak és a szervezőknek, hogy ilyen módon is emlékeznek és emlékeztetnek a ’48-as hősökre. A futamot Östör Annamária tanácsnok indította el. Az 1848 métert hatfős csapatok teljesítették, a lányok versenyében a Bugát Pál Technikum végzett az első helyen, a második pedig a Deák Technikum csapata lett. A fiúknál négy iskola indult, az élen szintén a Bugát végzett, második helyen szintén a Deák Technikum, harmadikként az I. István Technikum, negyedikként pedig a Vörösmarty Mihály Techikum csapata ért célba.