Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 18°C, borús égbolt

2013 PLUSZ – Visszatekintés a Szent István Emlékév eseményeire

A Szent István Emlékévet bemutató fotókat és filmanyagokat, tavaly megjelent kiadványokat, díszokleveleket, ajándékokat, valamint egyéb tárgyi emlékeket mutat be a 2013 PLUSZ című kiállítás, amely a Szent István Király Múzeum rendezésében nyílik meg 2014. március 1-jén, szombaton 10.00 órakor a Megyeház utca 17. szám alatt. A május 4-ig ingyen látogatható tárlat széleskörű visszatekintést nyújt a tavalyi esztendő eseményeire, értékelésre is alkalmat ad, illetve iránymutatást és alapot szolgáltat a jövőben megvalósuló emlékévekhez, teendőkhöz.

– hangzott el a dr. Cser-Palkovics András polgármester, dr. Demeter Zsófia múzeumigazgató és dr. Csurgai Horváth József, a 2013-as Emlékbizottság elnöke részvételével rendezett sajtótájékoztatón. „Szeretettel invitálunk minden érdeklődőt a szombaton nyíló kiállításra, melynek segítségével mindenki felelevenítheti legkedvesebb élményeit az Emlékévből. A tavalyi év legfőbb célja volt, hogy a történelmi felelősségérzettől vezérelve, városunk történelmi múltjából kiindulva a mában és a jövőben is erősebb közösséggé váljunk. Rengeteg helyi közösség, intézmény, civil szervezet és magánszemély csatlakozott az Emlékévhez, ezért gondoltuk, hogy érdemes a fő üzeneteket továbbvinni 2014-ben és a következő esztendőkben is. Érdemesnek tartottuk, hogy a 2013-ban történteket egy kiállítás keretében mutassuk be, melynek megrendezésére a Szent István Király Múzeumot kértük fel.” – mondta el a sajtótájékoztatón Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András köszönetet mondott a szervezőknek, és reményét fejezte ki, hogy május 4-ig minél több magánszemély, család, illetve iskolai csoport tekinti meg a város szellemiségéhez illő és méltó tárlatot. „A visszatekintő kiállítás fontos mérföldkő az összegzésre. Megrendezése meglehetősen nehéz, összetett feladatnak bizonyult.” – hangsúlyozta dr. Demeter Zsófia, a Szent István Király Múzeum igazgatója.
A történész – aki korábban foglalkozott az 1938-as és 1988-as emlékévekkel, azok kordokumentumaival – bízik abban, hogy a 2013 PLUSZ kiállítás anyaga fontos forrásanyagként szolgál a jövő nemzedékek számára. A tárlaton kronológiailag és tematikusan is foglalkoznak az Emlékév eseményeivel. Megtekinthető többek között a 2013. január 4-én útjára indított, az Emlékévet végigkísérő vendégkönyv. Számos ajándéktárgyat is bemutatnak, melyeket tavaly kapott a város, így látható lesz a Herendi Porcelánmanufaktúra által az esztendőre készített dísztál és a Bory-családtól származó Antik Magyar Nemes figura is. Ugyancsak láthatóak a város által adományozott ajándéktárgyak, a Rubicon című történelmi folyóirat különszáma, illetve az óvodásoknak és iskolásoknak készített, történelmi jellegű munkafüzetek és kincses történelemkönyvek.
Két, a Székesfehérvári Királyi Napokra készített óriásbábot is megtekinthetnek az érdeklődők. Dr. Demeter Zsófia kiemelte: 2013-ban a legértékesebb ajándékokat kétségkívül az augusztus 19-ei kihelyezett kormányülésen kapta a város, hiszen szinte minden felmerült kérdésben – például a Nemzeti Emlékhely, a kórház, a fűtőerőmű és az adósságkonszolidáció ügyében – konkrét előrelépések történtek. A 2013 PLUSZ kiállítás május 4-ig, hétfő kivételével naponta 10.00-18.00 óra között ingyenesen látogatható. Az általános iskolák alsó és felső tagozatosai, illetve a középiskolások számára csoportos múzeumpedagógiai foglalkozásokat is szerveznek, melyekre öt nappal a tervezett látogatást megelőzően jelentkezhetnek az érdeklődők a muzped.szikm@gmail.com e-mail címen.
A kiállítás több célt is szolgál. – hívta fel a figyelmet dr. Csurgai Horváth József, a 2013-as Emlékbizottság elnöke. Szavai szerint fontos dokumentálnunk a város történetében kiemelkedő esztendőt az utókor számára, ám a tárlat anyaga magunknak is alkalmat ad az összegzésre, az értékelésre és a továbblépésre, különös tekintettel a 2022-es emlékévre. Vannak olyan alapelvek, elemek és programok – például a közösségformálás, és lokálpatrióta, városszerető fiatalok nevelése -, melyeket érdemes és szükséges folytatni a jövőben is.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.