Ma Júlia névnap van.
2026. 05. 22., péntek
Székesfehérvár most: 15°C, tiszta égbolt

25 éves a Tarsoly Egyesület

25 éves jubileumát ünnepli a Tarsoly Ifjúságért Egyesület. A járványhelyzet miatt online szólítják meg a negyedszázad programjainak résztvevőit, támogatóit és közreműködőit – összefoglalva az elmúlt év történéseit, és a folytatás jegyében kívánva boldog ünnepeket.

Huszonöt évvel ezelőtt alakult meg a Tarsoly Ifjúságért Egyesület. A járványhelyzet nem teszi lehetővé a jubileum személyes megünneplését, így a virtuális térben elevenítették fel az elmúlt év történéseit.

Az év elején még megszervezték az Emlékezés a Wannsee-i konferenciára programot a Zsinagóga emlékműnél, és meghirdették a Költőnk és Kora – József Attila-vetélkedőt is. Majd a nyár újra lehetőséget adott az aktivitásra, kézműves és honvéd hagyományőrző táborok megrendezésével. A Katonaportrék-kiállítás több iskolába eljutott, és már elkezdték a további portrék készítését; a Közéleti Klub, az Európa Klub és a Beszélgetős-est rendezvényeit márciusig, illetve az ősz első felében tudták megtartani. Az Aranyember-díjakat Escher Ilona, dr. Lőrinczy Attila, valamint a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely vezetője és munkatársai kapták. A Fő utcai helyiségben Ecsedi Mari képzőművésznek szerveztek kiállítást. Idén sem maradt el a ruha-, tanszer- és egyéb adományok gyűjtése, amit az Igazgyöngy Alapítvány gyermekeinek juttattak el.

Az egyesület elnöksége köszönetet mond minden szervezőnek, résztvevőnek és támogatónak a tartalmas negyedszázad programjaiban való közreműködésért, és a folytatás jegyében kívánnak kellemes ünnepeket, boldog új évet mindenkinek.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.