300 bogrács rotyog Székesfehérváron: jubileumi Lecsófesztivál szeptember 13-án!

Szeptember 13-án, szombaton Székesfehérvár újra lecsóillatba borul, hiszen immár huszadik alkalommal rendezik meg a város egyik legnagyobb közösségi eseményét, a Fehérvári Lecsófőző Vigasságot, amelyre idén háromszáz bogrács kerül fel a Zichy liget és környéke területén.

A rendezvény ötletgazdája és alapítója Sipos József sportújságíró volt, aki hét éven át szervezte a programot, amely azóta is töretlen sikerrel várja a gasztronómia és a közösségi élmények szerelmeseit.

A főzőcsapatok reggel 6:30-tól foglalhatják el kijelölt helyüket, és 9 órára minden autót el kell vinni a főzőterületről.

Aki szeretné zsűriztetni a lecsóját, annak 10:30-ig kell regisztrálnia a Zenepavilonnal szemben lévő standnál, ahol időbeosztást is kapnak a csapatok a bemutatkozáshoz.

A zsűri idén is neves szakemberekből áll: Barsch Tamás, Kocsis Marcell, Koós Tamás, Selymes Péter, Tőkés Dániel és Vajda Pierre végigjárják a főzőcsapatokat, tanácsokat adnak, kóstolnak és értékelnek, a legjobb ételeket pedig értékes nyereményekkel díjazzák.

A rendezvény a Dózsa György út, a Zichy liget, a Szekfű Gyula utca, az Ányos Pál utca, az Ősz utca és a Várkörút által határolt területen zajlik, a programokat pedig a Zichy ligeti színpadon követhetik a látogatók.

Színpadi programok:

10:00 Csicsergő foglalkozás babáknak és szüleiknek

11:00 Pengő & Bongó gyerekzenekar 12:00 Alba Dojo SE

12:20 MissCsipop Dance senior csoport

12:40 Főnix Rock and Roll Sporttánc Egyesület

13:00 Friendance Tánc- és Mozgásstúdió

13:20 DRoP the beat TáncSport Egyesület

13:50 Step and Style Studio 14:10 Free Spirit Dance

14:30 Megadance Székesfehérvári Táncszínház

15:00 Varga Viktor koncert

16:00 Eredményhirdetés, díjátadó

16:20 Városi nyugdíjasklubok sportvetélkedőjének díjátadója

17:00 Waiting Room koncert

A fesztiválon a főzőverseny mellett számos kísérőprogram szórakoztatja a résztvevőket.

A Zichy ligetben társasjátéksátor, sakk és rummikub bemutatók, valamint a Predator SE Strongman Challenge-je várja az érdeklődőket, míg a honvédség gyakorlókézigránát-dobással és fegyversimogatóval készül.

A főzőcsapatok között a Hórihorgas Hujákolók, a Sopianae Brass, a PTE Brass Band és Szöllősi Barna zenélnek, a Dózsa György út és a Szekfű Gyula utca kereszteződésében pedig Kátai Jr. disco partyja gondoskodik a fesztiválhangulatról.

A hagyományos jótékonysági süteményvásár bevételét idén is a Guillain–Barré-szindrómával küzdő fehérvári kisfiú, Major Zsombor gyógykezelésére és rehabilitációjára fordítják, így minden vásárló közvetlenül hozzájárulhat Zsombi fejlesztéséhez.

A részletes program a www.fehervariprogram.hu/lecso oldalon érhető el, az esemény esőnapja szeptember 20.

Fehérvári Hírek