Ma Felícia, Bernát névnap van.
2026. 05. 21., csütörtök
Székesfehérvár most: 15°C, kevés felhő

4. Mozinet Filmnapok a Barátság Moziban


Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE A legnagyobb nemzetközi filmfesztiválok kedvenceiből immár negyedik alkalommal szervez filmnapokat a Mozinet online kortárs mozgókép magazin. Az augusztus 28-tól szeptember 2-ig tartó programban a fesztiválsikerek mellett Oscar-jelölt alkotás is látható, illetve a programban debütál „Az utolsó éjszaka Párizsban” című film.

A 4. Mozinet Filmnapokhoz a székesfehérvári Barátság Mozin kívül Budapest, Debrecen, Nyíregyháza és Szeged egy-egy art mozija csatlakozott. A 2014. augusztus 28-tól, csütörtöktől szeptember 2-ig, jövő keddig tartó programkínálatban ezúttal is elsősorban olyan alkotások szerepelnek, melyek hiányoznak a filmszínházak jelenlegi műsoráról, ugyanakkor a nézői visszajelzések alapján igény mutatkozik rájuk.

A vetítések egységes 900 forintos jegyárral látogathatók a Barátság Moziban.Program:
Az utolsó éjszaka Párizsban
A hazai premierrel egy időben vetítik Székesfehérváron az Oscar-díjas német rendező, Volker Schlöndorff legújabb, „Az utolsó éjszaka Párizsban” című alkotását. A pattanásig feszülő, színes, feliratos, francia-német filmdráma a huszadik századi európai történelem egyik legtitokzatosabb történetét meséli el: hogyan menekült meg Párizs és lakossága a teljes pusztulástól 1944-ben. A francia főváros idén augusztusban ünnepli felszabadulásának 70. évfordulóját, de egyetlen emberen, a várost megszálló német csapatok tábornokán múlott, hogy Párizst ma is régi pompájában ismerjük, és nem tették a földdel egyenlővé.
Vetítés: augusztus 28-30. (csütörtök-szombat) 18.00 óra
országos premier

Nővér
feliratos francia-svájci filmdráma, 100 perc, 2012
Szereplők: Gillian Anderson, Kacey Mottet Klein, Léa Seydoux
Rendező: Ursula Meier
Vetítés: augusztus 28-29. (csütörtök-péntek) 20.00 óra

Philomena – Határtalan szeretet
magyarul beszélő angol filmdráma, 98 perc, 2013
Szereplők: Judi Dench, Steve Coogan, Charlie Murphy
Rendező: Stephen Frears
Vetítés: augusztus 30. és szepember 1. (szombat és hétfő) 20.00 óra

Lore
feliratos német-ausztrál-angol háborús filmdráma, 109 perc, 2012
Szereplők: Saskia Rosendahl, Nele Trebs, André Frid
Rendező: Cate Shortland
Vetítés: szeptember 1-2. (hétfő-kedd) 18.00 óra

Renoir
feliratos francia filmdráma, 111 perc, 2012
Szereplők: Michael Bouquet, Christa Theret, Vincent Rottiers
Rendező: Gilles Bourdos
Vetítés: szeptember 2. (kedd) 20.00 óra

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.