Ma Konstantin névnap van.
2026. 05. 21., csütörtök
Székesfehérvár most: 23°C, tiszta égbolt

60 éves lett a nagy dumás rocker-speaker, Kaufer Tamás

Kit ne motiválna egy futóversenyen a frissítőponton dübörgő Rock ‘n’ Roll (repertoárjában AC/DC és egyéb hardrock-klasszikusokkal), valamint egy nagy dumás showman, akiből megállás nélkül dől a motivációs szöveg, hogy lelkesítse a megfáradt, csüggedésbe hajló futókat? – Kaufer Tamás hazánk egyik legismertebb speakere, aki mindkét oldalon otthonosan mozog, hiszen 30 éve aktívan sportol, versenyzik.

Egyre nagyobb divat lett az utóbbi időben a futóversenyeken a speaker alkalmazása: egy olyan emberé, aki úgymond lekonferálja az adott rendezvényt. S nem úgy, ahogy gyermekkoromban volt szokás, nem monoton hangon átüvöltve a tömegnek a megírt szöveget, avagy egy recsegő mikrofont ragadva elszavalni a kötelezőket! A mai kor elvárásának akkor felel meg egy speaker, ha kellőképpen motiváló tud lenni, nem ismétli önmagát, tökéletesen tud alkalmazkodni az adott szituációhoz, kreatív, humoros, és egyedi produktumot nyújt – ahogyan egy vérbeli előadóművész is teszi a színpadon. Kaufer Tamást úgy ismerik a futók, mint „sporttársat”, s mint „speakert” (Fotó: Kaufer Tamás Facebook-oldala) „Ez egy nagyon összetett munka” – árulta el Kaufer Tamás, akit úgy ismernek a futók, mint sporttársat, s mint speakert. „A legfontosabb, hogy a futóknak minden olyan információt át kell adni, ami verseny előtt vagy közben hasznos lehet. Folyamatosan tájékoztatni kell őket arról, hogy hol vannak a váltópontok, hol lesz az útkereszteződés, vasútállomás, szintemelkedés, mi várja majd őket a frissítőpontokon. Minden információt meg kell kapniuk, ami az adott versenyhez szükséges. Emellett persze a szponzoroknak is meg kell felelni, s együtt kell működni a szervező céggel/egyesülettel/a helyi polgármesterrel is, aki ellövi a rajtot vagy beszédet mond. Ezeken túl pedig olyan hangulatot kell biztosítani, hogy a sportolók jól érezzék magukat, s olyan állapotba kerüljenek, ami elősegíti a teljesítményük fokozását. Kemény meló ez: Balatonszőlősön a Szőlőskörön például 8:30-kor szoktam kezdeni és 16:30-kor teszem le a mikrofont. Végig beszélek. A rajttól a célig megállás nélkül mondom, amit kell. Itt nem lehet hibázni. Amit az ember kimond, azt több száz vagy több ezer ember hallja. Amikor valaki beér a célba, név szerint bemutatom és pár mondatban ismertetem az illetőt. Ehhez rendkívül felkészültnek és összeszedettnek kell lenni.” A lényeg tehát a megfelelő mennyiségű és minőségű információ átadása és a kellően motiváló hangulat megteremtése. Tomi pedig jól tudja, mire van szüksége a versenyzőknek, hiszen ő is elég régóta fut: immár 30 éve! Beszélgetésünkkor pedig épp 60. születésnapját ünnepelte! Annak idején a speakerek helyett a versenyrendező mondta el a fontos információkat (tömören és szárazon) – ha elmondta egyáltalán. Aztán kezdtek megjelenni azok a konferansziék, akik erősítőket állítottak fel a jobb hanghatásért és zenével is készültek. „Radikálisan mást csinálok, mint a többiek. Nem is akarnék átlagos speaker lenni, a tucatból egy.” (Fotó: Kaufer Tamás Facebook-oldala) „Amikor versenyeztem, mindig volt bennem egy kis hiányérzet a versenyeken” – emlékezett vissza a székesfehérvári sportoló. „Vagy nem kaptam elég információt, vagy monoton hangon felolvasták a kötelezőket. Mindig azon gondolkoztam, hogy miként lehetne ezt máshogy csinálni, jobb hangulatot keltve, zenei aláfestéssel megoldva. A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:https://fmc.hu/2021/02/09/60-eves-lett-a-nagy-dumas-rocker-speaker-kaufer-tamas/

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.