Fejér megyei alkotók és műveik

Fejér megye több írója is részt vett az Ünnepi Könyvhét megnyitóján tegnap este a Szent István teremben, ahol a székesfehérvári polgármester köszöntője után be is mutattak néhány helyi alkotót: Bakonyi Istvánt, Balajthy Ferencet, Bokros Juditot, Koch Imrét, Móser Zoltánt és Sobor Antalt, akikkel később lehetőség nyílt személyes beszélgetésekre is.

A Szent István Művelődési Házban már fél hatkor megtelt a terem: az érdeklődők igencsak kíváncsiak voltak a beharangozott alkotókra és műveikre, hiszen az irodalmi csemegékből Závodszky Noémi színművésznő ízelítőt is adott – s még milyet! A szerzőket a Ház igazgatója, Bobory Zoltán mutatta be, s felsorolta, kinek milyen könyve jelent meg: – Bakonyi István esszéket és tanulmányokat tartalmazó „(H)arcok és művek” című kötete a Felsőmagyarország Kiadónak köszönhetően látott napvilágot, a „Mesterek és tanítványok” interjú-gyűjteményt viszont már a Kodolányi János Főiskola támogatta. (Lévén: ott tanít.) – Balajthy Ferenc „Papírcsákó”-ja gyermekverseket tartalmaz a Vörösmarty Társaság kiadásában, ahogy – Sobor Antal „Naplójegyezet”-eit és – Bokros János „Mesék Mezején” című gyermekverseit is ők karolták fel. A költőt lánya, Bokros Judit képviselte a rendezvényen. – Koch Imre „A nap sárga arca” című verseskönyvét a Felsőmagyarország Kiadó adta ki, – Móser Zoltán a „Névviseletek”-ről írt, – L. Simon László verseit pedig a ”Japán hajtás”-ban gyűjtötték csokorba a Kortárs – Fiatal Írók Szövetségének támogatásával (az alkotó e program ideje alatt Zalaegerszegen tartott író-olvasó találkozót) Az Ünnepi Könyvhétre megjelent még a Bástya 8. antológiája a Vörösmarty Társaságtól és a Vár irodalmi és közéleti folyóirat a Szent István Művelődési Ház gondozásában.

Fehérvári Hírek