A „Bor Városa” lett Mór

Magyarország leghíresebb borászainak közreműködésével Országos Ezerjó Borversenyt rendeztek Móron, amelyre hazánk borvidékeiről 110 Ezerjó mintát küldtek be a termelők. S mivel a borokhoz megfelelő étek is illik: sor került a Magyarországi Borrendek Országos Borral Készült Főzőversenyére is. Ezen a programon a hazai borrendek, borhölgyek és olyan szervezetek mérték össze tudásukat, amelyek fő tevékenysége a borhoz kötődik.

Tálos Tamás, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének alelnöke, a móri Brindisi Szent Lőrinc Borrend nagymestere elmondta: azért rendeték meg az Országos Ezerjó Borversenyt, hogy visszaszerezzék ennek a hungarikumnak a megbecsülését, amit az utóbbi években többen is lejárattak. A nagymester úgy érzi, hogy az elmúlt időszakban rengeteget léptek előre és olyan minőséget tudnak produkálni az Ezerjóval, amely bárhol a világon megállja a helyét. A nemzetközi piac örömmel fogadja be az Ezerjót (gondoljunk csak az Év Borászának, Frittman Jánosnak harmonikus borára), s e bor nem véletlenül hozott hírnevet a móri borvidéknek. A megmérettetésre az Alföldről és a Dunántúlról is érkeznek borok, s évről évre egyre gyönyörűbb palackokat, minőségibb italokat foghatott kezébe – és ízlelhetett meg – a zsűri a Magyar Borakadémia elnökével az élén. A legjobb borok idén is az Ezerjó Hazájából kerültek ki. A III. Országos Ezerjó Verseny keretében kapta meg egyébként Mór a Bor Városa kitűntető címet, amely Tálos tamás szerint megfelelő rangra emeli a helyi borászok nedűit is.

Fehérvári Hírek