Vakok látogatása a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban

A székesfehérvári központtal működő Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete (LÁRKE) tagjai 2008. június 27-én 11 órakor speciális tárlatvezetésen vesznek részt a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban.

Az ó- és újszövetségi Szentírás sok helyen foglalkozik vakokkal, Jézus több vak embernek is visszaadta látását, hiszen mély empátiával és szeretettel közeledett a látássérülek felé. Ez a szociálisan érzékeny magatartás jellemző az egyházra is kétezer éve. A Székesfehérvári Egyházmegyei Hivatal fenntartásában működő Egyházmegyei Múzemban a „Bibliai találkozások” című kiállítás élményét vak embertársainkkal is meg szeretnék osztani. Ebben a törekvésben a múzeum partnerre lelt a LÁRKE egyesületben, így az első speciálisan vakoknak szóló tárlatvezetésen az egyesület tagjai vehetnek részt. A Bibliai találkozások című kiállításban külön részleg szól a vakok és Szentírás kapcsolatáról, melynek segítségével a látó emberek is információt szerezhetnek arról, hogy hogyan találkoznak a látássérültek a Bibliával.

Fehérvári Hírek