Felszámolják az illegális hulladéklerakókat

A Gaja Környezetvédelmi Egyesület és Székesfehérvár Önkormányzata közös pályázatot nyújtott be az illegális hulladéklerakók felszámolására. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázatán 3,5 millió forintot sikerült elnyerniük a projekt megvalósítására, amit 870.000 forint önerővel egészítenek ki. – erről tartottak sajtótájékoztatót a Gaja Környezetvédelmi Egyesület és az Önkormányzat képviselői.

A tájékoztatón Farkas Tamás, a Polgármesteri Hivatal tanácsadója elmondta, hogy a februárban elindított felelősségvállalási program eszmeisége (környezetvédelem, egészségmegőrzés, közbiztonság kérdésköre) tökéletesen beleillett ebbe a pályázatba, így egy percig se haboztak, amikor az összefogás szóba került. A program – amely tulajdonképpen egy folyamatos kampány-sorozat – az értékmegóvásra és a tudatosságra irányul, amely egyik fő célja, hogy a magánszemélyek, a civil szervezetek, különböző intézmények és vállalatok közösen próbálják megvalósítani az elképzeléseket, a környezettudatosság előtérbe helyezését. A környezetvédelmi szaktárca pályázatát azért hirdették meg, hogy megszüntessék a közterületeken illegálisan lerakott „hulladék-temetőket”, miközben az utógondozást is hangsúlyossá teszik. A most elnyert támogatás révén hat helyszín rendbetételéről gondoskodnak a szakemberek, amely mintegy 492 m3 szemét eltakarítását jelenti. Ezen pontok: – a 811-es főútról nyíló bekötőút (70 m3), – a régi 70-es útnál (Budai kaputól Dinnyés felé vezető út mellett – 12 m3), – Murva bánya bejáratánál (30m3), – Vermek útja (25 m3), – Alba Innovációs park egy részén (320 m3), – Róka fasor, Gólya dűlő mentén (35 m3). Az illegálisan lerakott szemét főként építési-bontási, kevert települési, illetve zöld hulladékból áll össze, amelyet majd a Székesfehérvár-Csala Pénzverővölgyi Regionális Hulladékkezelő Központba szállítanak el.

Fehérvári Hírek