A Fehérvár szombaton a harmadik helyet szerezte meg a Király Kupán. Együttesünk az első meccset 1-0-ra elvesztette a Haladás ellen, a bronzéremért vívott találkozón azonban Farkas Balázs találatával 1-0-ra verte a Zalaegerszeget, és így a harmadik helyen végzett. Vezetőedzőnk, Disztl László hasznosnak értékelte a tornát, amelyen a csapat több taktikai variációt is tudott gyakorolni.
– Az utóbbi időben külföldi csapatokkal játszottunk, most volt egy kis változatosság, és hazai gárdák ellen mérhettük le, hol tartunk a munkában – kezdte szakvezetőnk. – Láttunk három élvonalbeli együttest, kettővel meg is mérkőztünk, szóval a kupa jó állomás volt felkészülésünkben. Az első meccset nem kezdtük jól, nem voltam elégedett azzal, amit vártam, de a második játékrésszel, és a következő mérkőzésen nyújtott teljesítménnyel nem volt probléma. A nagy meleg persze nem használt a színvonalnak, de tudtunk gyakorolni, csiszolni a játékunkat. Kétféle felállást is kipróbáltunk, több variációt is alkalmaztunk. Volt, aki többet, mások kevesebbet játszottak, de mindenki igyekezett a maximumot adni. Bevetettünk egy próbajátékost, Marko Andicot, aki bár öngólt vétett, összességében nem teljesített rosszul – meglátjuk, mi lesz majd vele. Csapatunk hétfő délelőtti edzésén mindenki részt vesz majd. Aki sérült volt, vagy kevesebbet edzett, játszott az eddigi időszakban, az Fehérváron marad tréningezni, a többiek azonban egy csapatépítő kiruccanást tesznek Ausztriába, ahonnan kedd délután térnek haza.