Akárhányszor is hallom Sobor Antal „karnisos” novelláját, mindig találok benne valamit, ami megcsiklandozza pocakomat, s kacagásra késztet. Pedig már olyannyira ismerem, hogy tudom, melyik szó után mi következik, s mégis. Így vannak ezzel az író-olvasó találkozók résztvevői is, akik szintén nem tudják megunni e nagyszerű írást, s árnyékként követik az írót egyik irodalmi estről a másikra.

Legutóbb Polgárdin tartott Sobor Antal és Bakonyi István könyvbemutatót a helyi Polgármesteri Hivatalban, amely olyan jól sikerült, hogy a közönség a találkozó után még sokáig kérdezgette őket a „Naplójegyzetek” és a „(H)arcok és művek” című könyvek létrejöttének körülményeiről. Kíváncsiak voltak arra, mitől olyan érzékien fájó Bakonyi István „Utószó helyett” címmel ellátott írása (amit az esten fel is olvastak), s honnan fakad Sobor Antal keserédes humora.