Nagy bajban vannak a szocialisták

„Nagy bajban vannak a szocialisták: hiába a hatalmi praktikák, hiába minden igyekezet, elfogyott a levegő Gyurcsány Ferenc és a kisebbségi kormány körül.” – áll dr Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének mai közleményében – „A szocialisták is belátták, hogy elkerülhetetlen az előrehozott választás, ennek legegyértelműbb jele, hogy elkezdték közvetlen kampányukat, ami pedig – szokás szerint – mocskolódó kampány. A szocialisták a jól ismert személyeket és a jól ismert módszereket vetik be: hazudnak és minden alapot nélkülöző vádaskodással próbálják lejáratni ellenfeleiket.”

Juszt Lászlónak közpénzen tegnap azt sikerült „felfedeznie”, ami hatósági iratokból évek óta ismert, és amelyek alapján a hatóságok semmilyen felelősségrevonást nem tartottak indokoltnak.

Fehérvári Hírek