Ma Mihály, Gabriella névnap van.
2025. 09. 29., hétfő
Székesfehérvár most: 10°C, szórványos felhőzet

Koltay Gábor, Barlay Ödön Szabolcs és Varga Domokos György közös estje

„Amint Aesopus és La Fontaine klasszikus állatmeséi, úgy Varga Domokos György remekei is egyaránt megragadják a felnőtt és ifjú olvasókat. George Orwell Állatfarmjához hasonlóan nemcsak erkölcsi tanulságokkal, hanem társadalmi, történelmi értelmezésekkel is szolgál, miközben színvonalas irodalmi cselekményszövéssel és ehhez igazodó stílussal örvendeztet meg minket. Gyerekeknek önfeledt szórakozás, felnőtteknek gondolatébresztő tanulmány. Sőt, mai állapotaink kulcsa.”

– írja az Új Ember Varga Domokos György „A csúf kiskacsa története – felnőtteknek és okos gyerekeknek” című könyvéről. Az író e kötetet is dedikálja ma, 18 órakor Budapesten, a Böszörményi út 24. B. szám alatt, ahol a Hegyvidéki Trianon Társaság programjára lesz hivatalos. Az esten részt vesz még Koltay Gábor rendező, s dr. Barlay Ödön Szabolcs is. Székesfehérvár tudós paptanára a „Miért kérte fel Horty Miklós kormányzó Prohászka püspököt miniszterelnökké?” – kérdéskört boncolgatja majd.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.