Ma Mihály, Gabriella névnap van.
2025. 09. 29., hétfő
Székesfehérvár most: 10°C, erős felhőzet

Önkéntestoborzásba kezd a Fidesz-KDNP

Önkéntestoborzásba kezd a Fidesz-KDNP – Ezt Nyitrai Zsolt jelentette be csütörtökön, Szijjártó Péterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján. „A Fidesz és a KDNP hivatalos kampányát két szakasz fogja megelőzni, az egyik az önkénteseknek a toborzása, a másik pedig a választások kiírása után az ajánlószelvényeknek a gyűjtése.” – fejtette ki Nyitrai Zsolt. A Fidesz operatív igazgatója a tájékoztatón bemutatott plakátról szólva kiemelte: az holnaptól kerül ki a közterületi felületekre. „A plakáton látható szlogen, az „Itt az idő”, az önkéntestoborzásnak lesz a szlogenje.” – tette hozzá.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: a Fidesz csapatába vár minden olyan embert, aki tenni akar a változásáért, aki pontot akar tenni a Gyurcsány-korszak végére. Hozzátette: jelentkezni a Fidesz honlapján, telefonon, valamint a Fidesz választókerületi irodáiban lehet. A Fidesz operatív igazgatója arról szólva, hogy mennyi plakátot helyeznek ki, és mindez mennyibe kerül, emlékezetett arra, hogy az év elején a támogatóikat levélben keresték meg, egyrészt azért, hogy anyagilag támogassák a Fideszt, másrészt pedig jelentkezzenek önkéntesnek. Hozzátette: nagyon sok pénzügyi támogatás és adomány érkezett eddig a Fideszhez, és ezt használták fel arra, hogy az önkéntestoborzás szakaszában egy ilyen óriásplakáttal a közterületi felületeken is megjelenjenek. Arra a kérdésre válaszolva, hogy hány önkéntesre számítanak, Nyitrai Zsolt kifejtette: nem szeretne számháborúba, tippelgetésekbe belemenni. Mint mondta, mindenkit várnak, aki tenni akar a kormányváltásért. Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón kiemelte: ma az már világosan látszik, hogy az országgyűlési választáson az embereknek alapvetően egy nagyon fontos dolgot kell eldönteniük, azt, hogy le akarják-e zárni a Gyurcsány-korszakot, vagy sem. Hozzátette: a Fidesz le akarja zárni a Gyurcsány-korszakot, azonban az látszik, hogy Gyurcsány Ferenc mindent megtesz annak érdekében, hogy visszatérjen a hatalomba, és ennek érdekében két pártot is indít az országgyűlési választáson, mégpedig az MSZP-t és az MDF-et.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.