„A Fidesz a törvény és a rend pártja. Az MSZP-kormány nem képes garantálni a közbiztonságot, az emberek úgy érzik, egyedül maradtak az egyre gátlástalanabb bűnelkövetőkkel. A rendőrséget ezért meg kell erősíteni anyagilag és erkölcsileg is. A Fidesz törvénymódosító javaslata arról szólt, hogy az a rendőr, aki bűnt követ el, többé ne lehessen rendőr. Ez a javaslat MSZP-s képviselők szavazatával ment át az Országgyűlésben.”
„A Fidesz nyitott az egyeztetésekre a rendőr-szakszervezetekkel, ha úgy látják, hogy a törvény pontosításra szorul. A Fidesz azonban nem enged a – törvényjavaslatban is megfogalmazott – kettős célból: a közbiztonság megerősítéséből, és abból, hogy a bűnt elkövető rendőröknek nincs helyük a testületben.” – áll dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének közleményében.