A Sapa Fehérvár AV 19 menedzsmentje örömmel ad tájékoztatást arról, hogy sikerült megegyezni a 24 éves svéd védővel, Niklas Anderssonnal, aki március 31-ig aláírta szerződését a csapathoz, segítve ezzel az idény előtt kitűzött célok teljesítését. Andersson személyében svéd korosztályos válogatott tehetséget sikerült megszereznie a csapatnak, hiszen az 1986. március 5-én született, 188 cm magas, 92 kg súlyú hátvéd minden évben tagja volt hazája utánpótlás-válogatottjának.
A 2001-2002-es idényben a svéd U16-osok között 6 mérkőzésen lépett jégre, s ezt követően minden esztendőben számítottak rá a következő korosztályban.Ami pedig klubcsapatait illeti: legutóbb a Leksand együttesében szerepelt – 22 mérkőzésen 4 gólpasszal vétette magát észre -, ám legtöbbet a Brynäs csapatában húzott le, de megfordult az Almtuna, a Växjö Lakers és a Djurgården gárdáiban is. Két legeredményesebb szezonja kétségkívül a 2007-2008 és a 2008-2009-es, előbb az Almtuna alkalmazásában 43 bajnokin 4 gólt és 6 gólpasszt szerzett, majd egy évvel később, immár a Växjö Lakers csapatában 43 meccsen 4 gól és 18 assziszt fűződik a nevéhez.