Ma Mihály, Gabriella névnap van.
2025. 09. 29., hétfő
Székesfehérvár most: 16°C, erős felhőzet

Videoton FC – Nafta Lendava 2-0 (1-0)

A mérkőzés előtt nagy mennyiségű hó esett a pályára, ám végül elkezdődhetett a találkozó. Csapatunk a Sebők – Andics, Lipták, Horváth, Présinger – Polonkai, Farkas I., Sándor – Nagy, Sitku, Alves kezdővel szaladt ki a pályára. Felcsúton viszont nem játszották le a Videoton FC II – Tököl edzőmeccset a nagy hó miatt. Az első 20 perc mezőnyjátékot hozott az irreális talajú pályán. Igazi helyzet egyik kapu előtt sem alakult még ki, de a Vidi játszik eddig jobban. A 25. percben gólnak örülhetett a mintegy 120 néző.

Szép akció végén Sitku közelről pofozta az üres kapuba a labdát. Az első félidőben nem született több gól: Videoton – Lendva 45 perc játék után 1-0. Egy csere volt a szünetben, a Vidi gólszerzőjét Lencse váltotta. Lencsét ütötte el a 16-oson belül a vendégek kapusa, a jogos büntetőt Alves magabiztosan értékesítette az 58. percben, így az állás már 2-0. A 70. percben Polonkai ütközött ellenfelével a levegőben. A fehérvári játékos nem tudta folytatni a játékot, helyére Szolnoki állt be. (Szerencsére nincs nagyobb baj, Poló rendben van!) A 75. percben Sebők helyett Filipovics állt be a Vidi kapujába. Az utolsó 20 percben az eredmény már nem változott, igaz ez csak néhány centiméteren múlt, hiszen Farkas Balázs a 16-os sarkáról hatalmas kapufát lőtt szabadrúgásból a 80. percben. Végeredmény: Videoton FC – Nafta Lendava 2-0.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.