Ma Mihály, Gabriella névnap van.
2025. 09. 29., hétfő
Székesfehérvár most: 16°C, tiszta égbolt

A Fidesz garantálja a nyugdíjasoknak, hogy…

Bármit is hangoztatnak most, a szocialistáknak 2002 óta rengeteg alkalmuk lett volna arra, hogy segítsenek a nyugdíjasokon. Az elmúlt nyolc évben viszont mi történt? Csökkent a nyugdíjak reálértéke, eltörölték a tizenharmaik havi nyugdíjat, és emelkedett a nygudíjkorhatár is. A Fidesz azonban nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is szeretné kifejezni háláját és köszönetét a nyugdíjasoknak. – derült ki a Malom Házban tartott találkozón, amelyet a Fidesz szervezett a székesfehérvári idősek számára.

Dr. Cser-Palkovics András a konzultációval kapcsolatos sajtótájékoztatón elmondta, hogy azért hívták össze a székesfehérvári nyugdíjas klubok vezetőit, tagjait a Malom Házba, hogy felhívják figyelmüket az említett problémákra. A másik ok pedig, hogy a költségvetés tervezésével kapcsolatban egyeztessenek velük. – Ahogy 2009-ben is meghallgatták kéréseiket, vágyaikat. „Szeretnénk, ha a városi költségvetés biztonságot tudna nyújtani a városi nyugdíjas szervezetek számára.” – jelentette ki a frakcióvezető. – „Arról akartunk egyeztetni velük, hogy milyen feltételek jöhetnek szóba, hogy tájékoztassuk őket a lehetőségekről.” Dr. Cser-Palkovics András kifejtette: úgy látja, hogy 2009-ben is hatékonyan működtek együtt a nyugdíjas szervezetekkel, s mindkét fél betartotta ígéretét. Ezért bízik abban, hogy ez 2010-ben sem lesz másként. Vargha Tamás hozzátette: a 2010-es év nem lesz egyszerű sem a magyar nyugdíjasok, sem más magyar polgár számára. A Fidesz garanciát vállal arra, hogy ha bizalmat kap a kormányzásra, akkor kormányzása során a nyugdíjak reálértéküket megőrzi. Garanciát vállal arra, hogy a nyugdíjasokat és a nyugdíjakat megvédi a Gyurcsány-korány utóhatásaitól. Garanciát vállal arra is, hogy a nyugdíjpénztárak nem kerülnek magánkézbe – amelyeket a Gyurcsány-kormány tervei szerint „kiárusítana”. Dr. Cser-Palkovics András mindezt kiegészítette azzal, hogy a Fidesz Frakció elkötelezett abban, hogy a lehetőségekhez mérten biztosítsa a nyugdíjas klubok működését, valamint a rendezvényeket, amelyek hagyományosak városunkban. „Mert a társadalom így tudja kifejezni háláját és köszönetét a nyugdíjasok számára.”- zárta a sajtótájékoztatót a frakcióvezető. Kapcsolódó cikkünk: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5161&Itemid=1 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5059&Itemid=31

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.