Ma Ernő, Erneszta névnap van.
2026. 01. 12., hétfő
Székesfehérvár most: -3°C, borús égbolt

Folytatódik a fehérvárcsurgói kastély felújítása

A fehérvárcsurgói kastélyt kezelő Károlyi József Alapítvány 462 millió forintot nyert a Közép-Dunántúli Operatív Programtól (KDOP), így 2011-re befejeződhet a Fejér megyei épületegyüttes és közvetlen környezetének felújítása. A kastély építtetőjének ükunokája által 1994-ben életre hívott Károlyi József Alapítvány egyik célja, hogy helyreállítsa, és kulturális találkozóközponttá alakítsa Fejér megye egyik legszebb épületegyüttesét.

Bajnai Zsolttól megtudtuk, hogy a közel két évtizedes elhanyagoltság után 1997-ben megkezdett felújítási munka befejezését segíti az alapítvány által, az Európai Unió támogatásával működő operatív programtól elnyert 462.896.851 forintos támogatás, amelynek révén a kastély főépülete és közvetlen környezet újulhat meg. – A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély felújításának befejezése, a turisztikai attrakció kiteljesedése címet viselő pályázatunk jelentősége abban áll, hogy lehetővé teszi a több mint 10 éve elkezdett helyreállítási munkák lezárását – mondta Bendi Lajos, az alapítvány képviselője. – Nyilvánvaló, hogy a teljesen felújított kastély turisztikai vonzereje jóval nagyobb lesz, így kiteljesedhetnek az 1994-ben megfogalmazott terveink, illetve nagyobb konferenciáknak és rendezvényeknek is otthont adhat a megszépült épületegyüttes. A KDOP 2.1.1/B 2008 számú pályázatának végrehajtása 2011. május 31-ig tart. A kivitelezőt nyílt közbeszerzési pályázat útján még tavaly ősszel kiválasztották, így a jelentős műemléki referenciákkal rendelkező – székesfehérvári Romkert, Szépművészeti Múzeum, Cseszneki vár – Nemes és Társai Kft. már 2009 végén munkához látott. Jelenleg előkészítő szakipari, épületgépészeti és elektromos alapszerelési munkák zajlanak. – Természetesen, a felújítás idején is várjuk a látogatókat, hiszen a kastélyban élő Károlyi család irányításával működő alapítvány ebben az évben is számtalan programot szervez – tette hozzá Bendi Lajos.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.