Ma Mihály, Gabriella névnap van.
2025. 09. 29., hétfő
Székesfehérvár most: 16°C, kevés felhő

Bizonyos, hogy az MSZP újra ingatlanadót akar

„Oszkó bevallotta, hogy már a fiókjában van az MSZP ingatlanadó tervezete.” – mondta László Tamás fideszes országgyűlési képviselő, csütörtöki sajtótájékoztatóján. László emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság eltörölte az ingatlanadót, s ezzel győzött a józan ész, mivel egy elhibázott, igazságtalan és tisztességtelen adót akart bevezetni a kormány. -„Azóta viszont – fogalmazott a fideszes képviselő – rendre jelennek meg kormányzati nyilatkozatok, amelyek alapján egyértelművé vált, hogy az MSZP nem tett le az ingatlanadó bevezetéséről, és ha folytatódni fog a Gyurcsány-korszak, akkor a szocialisták újra be fogják vezetni valamilyen más módon, más néven ezt az adófajtát.”

Legutóbb Oszkó Péter „buktatta le az MSZP-t, amikor elszólta magát, hogy a fiókjában van az ingatlanadó bevezetésének a terve” – idézte a pénzügyminisztert László Tamás. A kormány közel sem nyugodott bele, hogy elbukott az ingatlanadó tervezete az Alkotmánybíróság döntésével – fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve: az MSZP fenyegetése továbbra is ott van az emberek feje felett. „Úgy néz ki, hogy az MSZP és a kormány újra trükközni akar, újra bosszút akar állni az embereken, és újra az emberektől akarja beszedni a teljesen feleslegesen várt bevételt.” László Tamás szerint a kormánynak az elmaradó bevételre való hivatkozása teljesen hamis és megalapozatlan, hiszen a Fidesz már hónapok óta arra figyelmeztet, hogy a költségvetés fiktív számokon alapul. Az ingatlanadó bevezetésének a veszélyét az emberek megszüntethetik: le kell váltani az MSZP-kormányt, le kell zárni a Gyurcsány-korszakot, mert ha folytatódik, az az ingatlanadó újbóli bevezetését jelenti – összegezte álláspontját László Tamás. Mint ismeretes, Oszkó Péter a Magyar Televízió A szólás szabadsága című vasárnap esti műsorában kijelentette: kudarcnak tartja, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a vagyonadóhoz kapcsolódó ingatlanadót, de a kidolgozott vagyonadóztatás koncepciója igen csekély változtatással „bármikor elővehető a fiókból”.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.