Ma Mihály, Gabriella névnap van.
2025. 09. 29., hétfő
Székesfehérvár most: 16°C, kevés felhő

Pénteki ellenfél: Korona Kielce

A Videoton FC a törökországi edzőtábor első mérkőzésén a lengyel Korona Kielce együttesével találkozik, a mérkőzésen a magyar listavezető a lengyel bajnokság 13. helyezettjével néz farkasszemet. A „Koronások” számára nem telt túlzottan vidáman a lengyel pontvadászat őszi idénye, a csapat 17 forduló után 3 győzelemmel, 6 döntetlennel és 8 vereséggel, 15 ponttal mindössze a 13. helyen áll. Előnye mindössze egy pont a kiesőkkel szemben, igaz, a tizedik helyzettel szemben is csak ennyi a hátránya.

A novemberben kinevezett, mindössze 39 esztendős vezetőedző, Marcin Sasal az ősszel hat légiós, köztük három brazil játékos szolgálataira számíthatott. A csapat legjobb gólvágójának az egyaránt négy találatig jutó brazil Edi Andradina és a hazai vonalat erősítő Cezary Wilk bizonyult. A csapat újoncként futott neki a 2009/2010-es pontvadászatnak, így mindenképpen javítani szeretne jelenlegi helyezésén, a klub hosszú távra tervez a lengyel élvonalban. Érdekesség, hogy a klub otthona, a Stadion Miejski igazi kis ékszerdoboznak számít, az egyesület honlapján több fotó is megtekeinthető pénteki ellenfelünk pályájáról.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.