Ma Mihály, Gabriella névnap van.
2025. 09. 29., hétfő
Székesfehérvár most: 12°C, erős felhőzet

Gyurcsány és Veres beismerték, hogy adatokat hamisítottak

Gyurcsány Ferenc és Veres János alábbi szavai önmagukért beszélnek. Beismerték, hogy közérdekű adatokat hamisítottak és titkoltak el. – Veres János: „Azt, hogy pontosan hogy állunk és mint állunk, megmondom úgy, ahogy van, nem engedtem ilyen jellegű munkát végezni korábban. Ugye az volt a tapasztalatunk az elmúlt években, hogy ha készült valakinek egy feljegyzése, és ez kikerült, akkor abból politikai ügy volt. (…) Éppen ezért ilyen jellegű komplex felmérés mindaddig nem készülhetett, amíg ennek a kockázata fennállt.” (Sajtótájékoztató, 2006. június 8.)

Veres János: „Igen, megtörténtek az elemzések. Ja, igen. Nem szivárgott ki. Igen. De megvan az elemzés. Akiknek kellett, azoknak oda volt téve az asztalra. Nézzetek ide! December óta egy példányban létezik az a program, amiről én időnként szóltam. Nincs két példány belőle. A miniszterelnök is azt mondta, hogy ne maradjon nála se példány, látta.” (Balatonőszöd, 2006. május 26.) Gyurcsány Ferenc: „Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt. (…) Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. (…) Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. (…) Hazudtunk reggel, éjjel, meg este.” (Balatonőszöd, 2006. május 26.) – foglalta össze a tényeket dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője….

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.