Ma Mihály, Gabriella névnap van.
2025. 09. 29., hétfő
Székesfehérvár most: 10°C, erős felhőzet

Közlekedési verseny Fejérben

A Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság tegnap rendezte meg az általános iskola negyedik és nyolcadik osztályos tanulóinak közlekedésismereti tanulmányi verseny megyei döntőjét. A közlekedésismereti versenyről a megye valamennyi általános iskoláját tájékoztatta a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság. Az első fordulón – amit az iskolák saját maguk rendeztek meg – összesen 1300 gyerek vett részt. Innen kerültek be a legjobbak a megyei döntőbe, összesen 20 általános iskola 19 negyedikese és 18 nyolcadikosa.

Németh – Kész Mónika rendőr-századostól, a FM RFK szóvivőjétől megtudtuk, hogy a versenyre Sárbogárdról, Csórról, Mórról, Mezőszilasról, Vértesboglárról, Enyingről, Válról, Abáról, Adonyból, Nagyvenyimről, valamint Dunaújváros és Székesfehérvár több iskolájából is jelentkeztek diákok. A versenyt megnyitó Vörös Ferenc r. ezredes, a FMBB elnöke elmondta, egyre nagyobb jelentősége van annak, hogy a gyerekek megismerkedjenek a közlekedési szabályokkal, és megtanuljanak szabályosan közlekedni. Kihangsúlyozta, hogy a biztonságos közlekedésre nevelésben mekkora szerepe van az általános iskoláknak, és köszönetet mondott az e téren nyújtott együttműködésért valamennyi általános iskolának, illetve azok pedagógusainak. A megmérettetés helyszíne a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság volt. Az elméleti feladatok megoldása, vagyis a KRESZ teszt kitöltése a főkapitányság tantermében zajlott, míg az ügyességi pálya helyszíne a főkapitányság tornaterme volt. Itt a gyerekeknek kerékpárral kellett végigmenni az akadálypályán, lehetőleg minél kevesebb hibapontot szerezve. A negyedik osztályosok versenyében harmadik lett Gergely Nikolett Vértesboglárról. Második helyen végzett Komjáti Norbert István, a dunaújvárosi Arany János Általános Iskolából. Az első helyet Szabó Dávid Tibor, a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola tanulója szerezte meg. A nyolcadik osztályosok között harmadik helyen végzett Illés Éva Sárbogárdról. A képzeletbeli dobogó második fokára állhatott fel Hegyi Bálint Mezőszilasról. Első lett Molnár Gábor, a fehérvári Munkácsy Mihály Általános Iskola diákja. Az országos versenyen – amit április 15-17-én Szeghalmon rendeznek meg – megyénket a két első helyezett képviseli, azaz Szabó Dávid Tibor (felső képen jobbról) és Molnár Gábor (balról).

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.