Ma Mihály, Gabriella névnap van.
2025. 09. 30., kedd
Székesfehérvár most: 9°C, erős felhőzet

Novakovics bebizonyítaná, szüksége van rá a Vidinek

Hétfő óta a Vidi csapattal készül Milko Novakovics, aki fél évre kölcsönbe érkezett az együtteshez. A montenegrói utánpótlás-válogatott védő reméli, be tudja bizonyítani, helye van a Vidiben, és a következő szezont is itt kezdheti Fehérváron. Szerencsére, mert az új védőjátékos kifejezetten peches, miután a második mérkőzésen, amelyen próbajátékosként pályára lépett a Videotonban, meghúzódott a combhajlító izma. A sérülés hál’ Istennek nem volt súlyos, néhány napos pihenés után ismét munkába tudott állni – akkor még otthon. Felépülése után szerződtette a klub.

Milko első benyomásai kedvezőek, mindennel elégedett és jól érzi magát – egyelőre Felcsúton, hiszen a hét közepéig minden edzést ott vezényelt a csapatnak dr. Mezey György vezetőedző. A technikai központban kértük meg a játékost, mondjon néhány mondatot magáról. – Újvidéken születtem, nemzetiségemet tekintve tehát szerb vagyok. Nyolc éves koromban kezdtem focizni az FK Vojvodinában, ahol az utánpótlás éveim nagy részét töltöttem. Onnan kerültem a szerb FK Banat csapatába, innen igazoltam a montenegrói FK Mogrenhez, ahol az első keretnél játszottam. Összesen mintegy 20 első osztályú mérkőzés van a hátam mögött. Itt, Fehérváron jó lehetőségem van arra, hogy tovább fejlődjek, s remélem, a fél év lejárta után is maradhatok. Szeretnék mindent elérni a Videotonnal, amit csak egy magyar csapat elérhet.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.