Ma Mihály, Gabriella névnap van.
2025. 09. 30., kedd
Székesfehérvár most: 8°C, erős felhőzet

Még 50 nap a változásig

„Még 50 nap, és bekövetkezik a változás, amelyre „mindannyian várunk”.” – mondta Pelczné Gáll Ildikó Fidesz-alelnök szombaton a Parlament előtt, ahol jelképesen, egy „Gyurcsány-korszak 50” feliratú papírszalag felmutatásával és „az 50. nap” levágásával elindította a visszaszámlálást, a „centivágást”. A politikus sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Magyarországon mindenki a változást akarja, de már nem kell sokáig várni, még 50 nap, és bekövetkezik a változás, amely egy korszak végét jelenti, amely után az ország fellélegzik, és elindulhat a növekedés, a megújulás útján.

(Az országgyűlési választás első fordulója 50 nap múlva, április 11-én lesz.) Az MSZP szombati rendezvényével kapcsolatban Pelczné Gáll Ildikó tájékoztatóján azt mondta: szombaton a szocialista párt programot hirdet, ám „ez az a program, amelyre senki nem figyel, amely semmire sem jó, amely semmire nem ad választ”. „Megszoktuk a programokat illetően, hogy ezek a programok – és az emberek is – jöttek és mentek” – mondta, hozzátéve, hogy szerinte a programok egy része a hazugságra épült, egy másik része soha nem valósult meg, és voltak olyanok is, amelyek bár megvalósultak, de „inkább soha ne történtek volna meg”. A Fidesz alelnöke kifejtette: a Gyurcsány-korszak szocialista kormányainak gazdaságpolitikája nemcsak veszélyes volt, hanem a csőd szélére sodorta Magyarországot. Példaként említette a reálkereset-csökkenést, a munkanélküliek számának növekedését. Ez a gazdaságpolitika nem kezeli, hanem mélyíti a válságot, ellehetetleníti a vállalkozókat, a családokat – mondta a politikus.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.