Ma Jeromos névnap van.
2025. 09. 30., kedd
Székesfehérvár most: 7°C, tiszta égbolt

Az államnak priorizálnia kéne – Rossz a hardver

Abszurd, hogy száz millió forint áll rendelkezésre az önkormányzat intézményeinek felújítására, az informatikai insfrastruktúra fejlesztésére pedig háromszáz milliót lehet fordítani. Székesfehérváron több oktatási intézmény interaktív táblát kaphat – közben pedig szinte az összes iskolából hiányzik a melegvíz és beáznak az épületek. Az államnak érdemes lenne átgondolnia a prioritást – főleg ilyen válságos időkben!

„Az előterjesztést támogatni fogjuk, ám mindenképpen meg jell jegyeznünk, hogy érdemes lenne az államnak átgondolnia a prioritásokat. Főleg ilyen válságos időkben!” – szólalt fel dr. Cser-Palkovics András, amikor a pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztésre kiírt pályázatokon történő részvétel került sorra a közgyűlésen. A frakcióvezető kifejtette: felháborító, hogy száz millió forint áll rendelkezésre az intézmények felújítására, az informatikai infrastruktúrára pedig háromszáz milliót lehet fordítani. Fűrész István hozzátette: a frakcióvezető nagyon fontos dolgokat pendített meg, amelyekhez hozzá kell tenni, hogy nagy nehézségek vannak, s „extra felkészültség” jellemző – mivel nem tudni, milyen elvonások jöhetnek még. A pedagógusokra nagy erkölcsi teher nehezedik, s emellett öröm látni, hogy azok a pedagógusok is lelkesen végzik munkájukat, akik évek óta nem kaptak béremelést. Brájer Éva sem állta meg szó nélkül a javaslatot: felhívta mindenki figyelmét arra, hogy ez nem azt jelenti, hogy minden iskola, minden egyes tanterme interaktív táblát kap. Mint mondta: sok pedagógus elárulta neki, hogy a saját pénzéből vásárolja meg a krétát, mert az iskolának még arra sem tellik. A legtöbb oktatási intézményben még meleg víz sincsen, s az épületek beáznak. „Ez a hardver. A hardver pedig rossz.” – jelentette ki – „A software a pedagógus. A tanár, aki nem tudja elvinni a gyermekeket színházba, múzeumba, kirándulni…” Végezetül az előterjesztéshez Égi Tamás hozzátette: „Én még nem láttam olyan 75.000 Ft-os számítógépet, amely öt évig hibátlanul működött volna. A program viszont ezt előírja…” A javaslatot végül 29 igennel elfogadták. Kapcsolódó cikkeink: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5377&Itemid=1 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5372&Itemid=1 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5374&Itemid=1 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5376&Itemid=1

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.