Ma Jeromos névnap van.
2025. 09. 30., kedd
Székesfehérvár most: 9°C, borús égbolt

Last minute mutyi – egészségügyi közbeszerzés

„Milliárdos, több éves projektről dönt az utolsó pillanatban a kormányzat.” – hangzott el Pesti Imre (Fidesz) és Soltész Miklós (KDNP) országgyűlési képviselők közös sajtótájékoztatóján. Pesti Imre szerint az elmúlt esztendők nyilvánvalóvá tették, hogy korrupcióval átitatott a magyar közélet, és korrupcióval átitatott nagyon sok, a kormányzat által generált közbeszerzés. „Most hogy a kormányzásnak vége van – fogalmazott a fideszes politikus -, úgy látszik, hogy a lopás felgyorsult.” Hozzátette: költözik a kormányzat, és úgy látszik, hogy viszik a közpénzt, gondoljunk csak az elmúlt nyolc évre, de különösen az elmúlt négyre.

Pesti rámutatott, hogy mind a korházprivatizáció, mind a több-biztosítós modell, mind-mind korrupcióval volt átitatva. Most pedig – mondta a fideszes honatya – az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának rendkívüli ülése összehívását kezdeményezték a szocialisták, a 2011 és 2015 évre vonatkozó életkorhoz kötött kötelező védőoltási rendbe, illetve az életkorhoz kötött kötelező védőoltási rendbe nem tartozó oltóanyagok beszerzése ügyében. A kormányzat 7-8 milliárdot kíván évente elkölteni, így közel 40 milliárdos összeget, holott semmi sem sürgeti, hogy ezt a közbeszerzést még a választások előtt elindítsa, és győztest hirdessen. A tájékoztatón a KDNP-s Soltész Miklós közölte: felszólítják a kormányt, álljon el e „szemérmetlen lopás” szándékától. A Fidesz szakpolitikusa kifejtette, hogy sebtében készült el az egészségügyi bizottság összehívásának az anyaga, ami miatt nagyon sok pontatlan adat szerepel benne. Aki ebben részt vesz, asszisztál, „részese ennek a bűncselekménygyanús esetnek” – mondta Pesti. Véleménye szerint látható, hogy az MSZP ellenzékbe készül, és a „kapuzárási pánikban” mindent megtesz annak érdekében, hogy az elkövetkező ellenzéki időszakra biztosítsa az anyagi bázisát: a választás előtt úgy tűnik, mindent el akarnak vinni, szinte talicskával tolják ki a pénzt, ki akarják üríteni a kasszát, lehetetlenné akarják tenni az új kormányzat helyzetét. A tájékoztatón a KDNP-s Soltész Miklós közölte: felszólítják a kormányt, álljon el e „szemérmetlen lopás” szándékától, a közbeszerzés kiírásától, és hagyja a következő kabinetre a döntést. A Fidesz-KDNP képviselői nem vesznek részt az egészségügyi bizottság rendkívüli ülésén – fűzte hozzá.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.