Ma Jeromos névnap van.
2025. 09. 30., kedd
Székesfehérvár most: 14°C, borús égbolt

Versmondó versenyt rendeztek Magyaralmáson

„A könyvek a legcsendesebb és legkitartóbb barátok, a legelérhetőbb és legbölcsebb tanácsadók, és a legtürelmesebb tanítómesterek.“ (Charles William Eliot) – ezzel a jeligével hirdettek versmondó versenyt a Magyaralmási Tagiskolában. A felhívásra pedig majdnem az összes diák jelentkezett az iskolából!

A magyaralmási iskolában több éves hagyomány, hogy a negyedik osztályosok szavalóversenyekre járnak – és ott igen szép helyezéseket érnek el. A „kicsiknek” azonban nem nyílt még lehetőségük arra, hogy megmutassák tehetségüket. Ezért most egy olyan versmondó versenyt hirdettek az intézményben, amelyen minden diák részt vehetett! – Ők pedig szép számmal jelentkeztek is a megmérettetésre. Az iskolában harmincketten tanulnak, s huszonhárman álltak ki a zsűri elé. A versenyzőket hallgatva megállapíthattuk, hogy az első osztályosok inkább verses mese jellegű alkotásokkal készültek. Előszeretettel szavaltak állatokról, a természetről, a nagyobbak pedig történelmi jellegű, komolyabb témákkal is foglalkoztak. A díjazottak és felkészítő tanáraik: Az elsős Vári Roxána például „Le Fontaine: A tücsök és a hangya” című meséjét adta elő. Választása azért esett erre a kedves történetre, mert nagyon tanulságosnak tartja, s már óvodás korában megtanították vele szülei. Osztálytársa, Trenka Fanni szintén ezt az írót választotta, méghozzá „A teknős és a nyúl” című meséjét. Farkas Petra pedig Nemes Nagy Ágnestől a „Ki ette meg a málnát?” mesélte el. Erre a történetre pedig úgy akadt, hogy osztályfőnöke, Csiák Dánielné az Interneten keresgélt vele mesék után, s olyan szép képekkel illusztrálták az egyik weboldalon a „málnás sorokat”, hogy hiába volt olyan hosszú, ő bizony úgy döntött, hogy megtanulja! Az iskola egyik tanára, Molnár Gáborné szerint egyébként pont ez a lényege az ilyen versenyeknek: megszerettetni a diákokkal a költészetet és az irodalmat. És most következzenek a díjazottak: Az első osztályosok közül első lett Vári Roxána, második Farkas Petra, harmadik pedig Trenka Fanni. Felkészítő tanáruk Csiák Dánielné volt. A másodikasoknál első díjat kapott Bizony Alexandra, másodikat Sáfrán Dorka, harmadikat pedig Molnár Mátyás. Az ő tanáruk Molnár Gáborné volt. A negyedik osztályosoknál Fóris Benjamin bizonyult a legtehetségesebbnek. Őt követte Papp Eszter és Huszár Helga. Nekik Tóth Ferencné segített felkészülni. A különdíjat a negyedikes Pongrácz Lilla érdemelte ki.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.